Gazdaság

2014.07.23. 07:27

Siralmas mutatók: Somogyban távmunka is alig akad

A hazai cégvezetők több mint fele támogatja a távmunkát, mint foglalkoztatási lehetőséget, viszont csak minden negyedik vállalkozásnál – jellemzően a harminc főnél kevesebb dolgozót alkalmazóknál – létezik olyan munka, melyet otthonról is el lehet végezni. Hiába megoldás, Somogyban a távmunka is nehézkes.

Vas András

Százezreket szeretne visszaterelni a közmunka-programmal a kormányzat a munka világába, a legtöbb szakember szerint viszont a közfoglalkoztatás csak ideiglenes megoldás. Egyfelől sok esetben nem értelmes, valóban értékteremtő vagy termelő munkáról van szó, másrészt nem folyamatosan, az egész év során jelent elfoglaltságot, éppen ezért mely hosszú távon nem oldja meg a munkanélküliség kérdését. Főként nem vidéken, ahol sok helyütt hiányoznak a nagy- és közepes vállalatok, melyek valódi munkalehetőséget adnának az állástalanoknak. Akiknek kiutat jelenthet a munkanélküliségből a távmunka: vagyis nem kellene sokszor harminc-ötven kilométerről bejárniuk a munkahelyükre, s alkalmazóikat sem terhelnék az ingázás költségei.
Egy felmérés szerint a hazai cégvezetők több mint fele támogatja a távmunkát, mint foglalkoztatási lehetőséget, viszont csak minden negyedik vállalkozásnál – jellemzően a harminc főnél kevesebb dolgozót alkalmazóknál – létezik olyan munka, melyet otthonról is el lehet végezni.
– A termelő tevékenységet folytató cégek jelentős része értelemszerűen kiesik ebből a szempontból – mondta Ojtó Lajos, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) alelnöke –, hiszen az eszközök és az alapanyagok a vállalkozásoknál vannak, ezeket nem lehet kitelepíteni, vagyis számos munkakörben egyszerűen megoldhatatlan ez a megoldás.

– Leginkább olyan tevékenységeknél tudom elképzelni a távmunkát – folytatta a SKIK alelnöke –, melyekhez elegendő a számítógép, azaz valamiféle informatikai tevékenység, adatfeldolgozás, tartalomfeltöltés- vagy szolgáltatás, esetleg valamilyen médiamunka, marketingkommunikáció. Vagyis Somogyban ebből a szempontból is meglehetősen rossz a helyzet, hiszen itt viszonylag kevés cég foglalkozik ilyesmivel. Nem mellékesen az érintett munkavállalói réteg sem biztos, hogy el tudná látni ezeket a feladatokat. Pedig nagy szükség lenne rá, hiszen az átlagosan jobb munkanélküliségi mutatókkal rendelkező nagyobb városoktól harminc kilométerre, ilyen például Kaposvár esetében Csököly vagy Gige, már nem lehet állást találni, és a bejárás is nagyon drága.

Noha a cégvezetők nagyobb része lát értelmet a távmunkában, azt sokan megjegyezték közülük, hogy csak megfelelő szervezéssel működőképes: csökken ugyanis a kontroll a munkavállaló felett, utóbbi magánélete könnyen összemosódhat a munkájával, ami nem szerencsés, s az egyedül végzett munka elszigeteltséget is okozhat. A felmérés viszont nem igazolta ezeket a kifogásokat: azoknál a cégeknél, ahol lehetőség van irodán kívüli munkavégzésre, a munkavállalók hatékonyabban végzik el feladataikat, motivációjuk és elkötelezettségük nőtt.
– Az elmúlt négy év sikerei egyértelműen igazolják, hogy jó döntés volt a távmunkára alapozó rendszer –mondta Martis István, a vidéki képviselőit már távmunkában foglalkoztató Profession.hu állásportál vezetője. – Manapság minden adott informatikai oldalról ahhoz, hogy teljes értékű munkát lehessen végezni bárhonnan, miért is korlátoznánk akkor ezt? Sokkal fontosabb, hogy szakmailag hiteles, helyi tapasztalatokkal rendelkező kollégákkal dolgozzunk együtt, minthogy naponta lássuk egymást az irodában.


Egyre többen keresnek munkát az interneten

Nemcsak a hirdető cégek, de az álláskeresők is egyre jobban kihasználják az internet kínálta lehetőségeket: a Profession.hu adataiból kiderült, egy év alatt 44 százalékkal nőtt az állásajánlatok száma, a munkát keresőké pedig 18 százalékkal emelkedett. Somogyból 36 százalékkal több ajánlat futott be a tavalyihoz képest, míg a regisztrált álláskeresők száma több mint negyedével, 27 százalékkal nőtt.
A cégek leginkább könyvelőket, fejlesztőket, mérnököket és ügyfélszolgálati munkatársakat keresnek, az álláskeresők elsősorban eladói, területi képviselő pozíciókra, valamint diákmunkára küldték be önéletrajzukat. A legtöbb hirdetésnél továbbra is elvárás az egyetemi vagy főiskolai végzettség – 36–36 százalék –, valamint az angoltudás – a legtöbb ugyanakkor a nyelvismeretet nem kívánó állásajánlatokra jelentkeznek. A legnehezebb adminisztrátori vagy asszisztensi állást találni, ezekre a hirdetésekre ugyanis átlagban negyvenszeres a túljelentkezés.


Továbbra is négymilliónál többen dolgoznak

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi – június végén közzétett – foglalkoztatottsági adatai szerint 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküli május végén, mint egy esztendővel korábban, ami 2,5 százalékos javulást jelent, így a munkanélküliség jelenleg nyolc százalékos Magyarországon: 357 ezren állástalanok. A foglalkoztatottak száma 195 ezerrel 4,105 millióra nőtt tizenkét hónap alatt.

A úgynevezett legjobb munkavállalási korú népesség, vagyis a 25–54 évesek körében 7,3 százalékos volt a munkanélküliség, 257 ezren voltak állás nélkül, 76 ezerrel kevesebben, mint egy évvel korábban. A 15–74 éves munkanélküli férfiak száma tizenkét hónap alatt hatvanezerrel 190 ezerre csökkent, munkanélküliségi rátájuk pedig 2,7 százalékponttal, 7,9 százalékra javult. A munkanélküli nők száma 167 ezer fő, munkanélküliségi rátájuk 8,1 százalék, ami 2,4 százalékponttal
alacsonyabb az előző év azonos időszakánál. A munkanélküliek 17,2 százaléka a 15–24 éves korosztályból került ki. A munkanélküliek több mint fele egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 19,6 hónap volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!