Közélet

2014.07.28. 15:46

Döcögés vonaton: két óra alatt 152 percnyi késés

Hat év alatt nagyjából 12 millió perc, azaz körülbelül 23 esztendőnyi késést sikerült összehoznia a személyszállító vonatoknak Magyarországon. Az index.hu összeállításában szereplő adat első blikkre hihetetlennek tűnik, ám megnéztük, s a vasúttársaság menetrendje alapján hétfőn délelőtt tizenegy és délután egy óra között csak Somogyban 152 percet késett az éppen forgalomban lévő másfél tucatnyi szerelvény: két óra alatt több mint két és felet...

A. V.

A Máv adatai szerint átlagosan csupán a vonatok 12 százaléka késett 2008 óta, igaz, a magyar vasút ezzel is a legpontatlanabb Európában. A legpontosabb járatok Litvániában indulnak, ahol a 99 százalékuk öt percnél kevesebbet késik, de a magyarnál még Romániában is jobb a helyzet – némi meglepetésre a második legrosszabb hely ebből a szempontból Belgium...

A vizsgált időszakban a legpontosabban idehaza éppen az első évben jártak a vonatok, akkor 92,6 százalékuk pontosan érkezett az állomásokra, a legrosszabbnak a 2013-as esztendő bizonyult, amikor ez az arány 81,1 százalékra esett vissza – a képet némiképp árnyalja, hogy 2012 után a MÁV rendszere az addigi öt percnél hosszabb késések helyett már az egyperceseket is rögzíti. Utóbbinak köszönhető, hogy jelentősen, 21 percről 14-re csökkent az átlagos késések hossza. Hat éve 9,9 millió utast, tavaly viszont már 27 milliót érintettek a késések, utóbbi azt jelenti, nagyjából minden ötödik vonatra szálló nem a remélt időpontban jutott el a célállomásra.



Némiképp meglepő, hogy éppen a leggyorsabbnak mondott Inter Cityknél a leggyakoribbak a késések: 27 százalékuknál a megadott időnél hosszabb a menetidő, ugyanez az arány a gyorsvonatoknál 23, az elővárosi szerelvényeknél 13, a személyvonatoknál nyolc százalék. A vasúttársaság szerint tízből hat esetben valamilyen baleset, 35,8 százalékban pálya-, 3,5 százalékban biztosító berendezés-hiba, minden 250. esetben pedig felsővezeték-probléma okozza a késést. Vagyis a Mávnak semmi köze hozzá...

Ennek ellenére a társaság fizet a vonatok menetidő-túllépésért, visszaadja a pót- és helyjegyek árának egy részét. A késések 2008 óta közel 150 millió forintjába kerültek a vasútnak. Még úgy is, ha négy éve az Európai Közösség rendelete értelmében csak átalány-kártérítést jár az utasnak, méghozzá legalább fél órás késés után, s csak IC-n vagy pótjegyköteles gyorsvonaton: 30–119 perces késés esetén a fizetett menetjegy árának negyede, két órát vagy annál többet meghaladó csúszáskor a felét. Korábban már 15 percért visszajárt a helyjegy ára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!