Kultúra

2014.07.31. 11:24

Egyedül Rátóti Zoltán pályázott a Csiky Gergely Színház vezetésére

Egyedül Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház jelenlegi igazgatója pályázott a teátrum direktori posztjára.

Vas András

A színház vezetőjének mandátuma az idén év végén jár le – 2010 őszén, a korábbi direktor, Schwajda György halála után választotta meg a közgyűlés a színház igazgatójának –, így a fenntartónak, azaz a kaposvári önkormányzatnak új pályázatot kellett kiírnia a pozícióra. A pályázati feltételek június 30-án jelentek majd meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) honlapján, ettől kezdve harminc nap állt az érdeklődők rendelkezésére.



– Július 30-án éjfélig, vagyis a határidő lejártáig csak Rátóti Zoltán pályázata érkezett meg – tájékoztatott Barnay Andrea, az önkormányzat sajtómunkatársa.

A regnáló direktor újrázási szándéka természetesen nem számít meglepetésnek, lapunk kérdésére már a júniusi évadzáró társulati ülésen elismerte, szeretné folytatni a megkezdett munkát. Előző pályázatának középpontjában a színházfelújítás állt, s Rátóti Zoltán azt mondta, jövőbeni terveiben is komoly hangsúlyt kap a rekonstrukció, emellett a társulatépítést tartja kiemelten fontos feladatának. Előbbi meglehetősen nehézkes vállalás, ugyanis a jelenlegi – 2014–20-as –uniós pénzügyi ciklusban nincsenek pályázati lehetőségek ilyen beruházásra, vagyis a felújítás csak hazai forrásokból valósulhatna meg.

A benyújtott pályázatot szakmai bizottság véleményezi, melynek tagjai a Színházművészeti Bizottság négy képviselője – Fekete Péter, a békéscsabai Jókai és Jordán Tamás, a szombathelyi Weöres Sándor igazgatója, valamint Molnár Piroska, a budapesti Thália és Sztarenki Pál, a zalaegerszegi Hevesi színház művészei –, az Emmi delegáltjaként Hausenblasz Dóra, a kultúráért felelős államtitkárság művészeti főosztályának vezetője, a szakszervezet részéről Tóth Géza, a Csiky művésze, míg az önkormányzattól Oláh Lajosné alpolgármester és Csató László tanácsnok. A végső döntést vélhetően a szeptember 4-i közgyűlés mondja ki, az igazgató mandátuma jövő év január elsejétől öt évig érvényes.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!