A Kaposfesten járt a rocklegenda

– A kaposvári komolyzenei fesztivált régóta figyelemmel kísértem, de csak most volt rá lehetőségem, hogy eljöjjek. Ügyvéd barátom, Polai György már többször hívott, de először vagyok Kaposváron. Két koncertet is láttam. Szerettem volna élőben hallani Kelemen Barnabást a Kreutzer szonátában, és Rados Ferenc is érdekelt, tudva azt, hogy ritkán játszik. Nagyon jó zenészek lépnek fel a Kaposfesten. A jövő világsztárjait láthatjuk megfizethető áron. A fesztivál hangulata, kötetlensége pedig magával ragadó.



– Sokak szerint a Syriussal Önök is világsztárok lehettek volna, ha kapnak erre lehetőséget.
– Igen, szerettünk volna nyugatra menni, hogy bizonyíthassuk, de ezt csak a jövő dönthette volna el. Mi zenélni akartunk, de a külföldi meghívásoknak önhibánkon kívül nem tudtunk eleget tenni, nem engedett ki bennünket az Országos Rendező Iroda. Végül sikerült eljutni Ausztráliába, ahol az egyetlen lemezünket kiadták. Ezt vette át később a Hungaroton, így került Magyarországra. Egyetlen hét alatt néhány ezer darabot eladtak belőle, mégsem nyomták újra. Elhallgatás lett a sorsa, és is különös, hogy amikor húsz évvel később CD-n is megjelent, ugyanolyan rossz minőséggel szólt, mint az 1972-es bakelit lemezen.

– Miért nem kaptak lehetőséget?
– A szövegeink nem voltak túl optimisták, ez nem tetszett a slágerbizottságnak, ami a megjelenésről döntött. Ahhoz sem járultak hozzá, hogy magyar nyelvű lemezt készíthessünk. Pár számot felvettünk a rádióban, de ezek félkész állapotban maradtak. Senki sem politizált közülünk, a tűrt kategóriába tartoztunk. Nem kellett volna támogatni bennünket, csak egy kicsit jobban tűrni... Közben én öt-hat zenekarban is játszottam párhuzamosan, de a nevem a Syriussal kötöttek össze, mert az volt a leghíresebb, de együtt csináltam a Rákfogó együttest Szakcsi Lakotos Bélával, Babos Gyulával, Kőszegi Imrével. Szabados Györggyel elnyertük a san sebastiani fesztivál free jazz díját. Ezek negyven év távlatából ugyanolyan fontosak, mint jazzrock vonalon a Syrius volt.

– Hogyan alakult a sorsa?
– 1970-ben kaptam egy amerikai ösztöndíjat, ami 73-ban lejárt volna, de az utolsó pillanatban igénybe vettem. Semmi más oka nem volt, hogy kiléptem az együttesből. Bostonban tanultam zeneelméletet, egy ideig zenéltem is, végül pincér lettem New Yorkban. Harminc évig éltem ott. Aztán hazaköltöztem, mert az egyik barátom hívott, és rájöttem, hogy New Yorkban nem tudnék megélni a nyugdíjamból, amiből itt Budapesten simán. Felkértek, hogy tanítsak zenét egy főiskolán, de nem vállaltam, mert már elmúltam hetven éves. Furcsa volt hazatérni ennyi év után. Ahogy körülnéztem, be kell hogy valljam, hogy én a rendszerváltást nem látom olyan nagy változásnak...