Kék hírek, bulvár

2014.08.19. 14:23

Hetekig megfigyelték gyilkosai a siófoki vállalkozót

Nem egy ember, hanem három követte el a siófoki gyilkosságot. A bűnügy részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon. A köztiszteletben álló, közismert vállalkozó meggyilkolása nagy felháborodást váltott ki Siófokon, emiatt rengetegen segítették információval a nyomozást, a polgárok és a rendőrség egymásra találtak ebben az ügyben.

K.G.

Ezt Szijártó István alezredes, a megyei főkapitány bűnügyi helyettese mondta, aki ismertette a nyomozás állását. Augusztus 16-án reggel 7-kor a házból kilépő anyósa találta meg a 60 éves férfi holttestét. Az orvosszakértői vizsgálat azonnal kiderítette, hogy megölték. A forró nyomos adatgyűjtés során került a nyomozók látókörébe a 36 éves, siófoki N. Tamás. Vasárnap őrizetbe vették, de hamarosan kiderült, hogy két bűntársa is volt. Néhány órán belül elfogták a 29 éves, szintén siófoki L. Norbertet, és a 28 éves K. Ferencet, aki kaposvári lakos. Ők hárman tervelték ki a támadást. Először betörni akartak a vállalkozóhoz, 2-3 héten át figyelték a mozgását, a szokásait, felkészültek a bűncselekményre.



Megállapították azonban, hogy a betörés nem vezethet sikerre, mert valaki mindig tartózkodott a lakásban, leginkább a férfi felesége. Rájöttek, hogy a vállalkozó pontos menetrend szerint, meghatározott időben szállítja haza a két dohányboltjából és az egy italboltjából összeszedett bevételt. Erőszakkal akarták elvenni tőle.

Pénteken este L. Norbert autóval vitte a két társát a Mogyoró utcába, a sarkon kitette őket, majd egy közeli iskolánál várakozott. Látta, amikor elhaladt mellette a hazafelé tartó vállalkozó, ekkor jelzett a többieknek. Ők elbújva várták az áldozatukat, aki beállt az autóbejárójára, majd bezárta a kocsiját. Ekkor érte a brutális támadás, amelynek a részleteiről egyelőre a nyomozás érdekében nem beszélnek a rendőrök. Egy biztos: a sértett belehalt a bántalmazásba, gyilkosai pedig elrabolták tőle a pénzt. Gyalog menekültek, majd a sofőr felvette őket. Egyikük lakására mentek, ahol korábban tervezgették a bűncselekményt, és elosztoztak. Hogy mennyit zsákmányoltak, azt még nem árulták el a rendőrök.

A ruhát, amit viseltek a tettesek és a mobiltelefonjaikat elégették. Ezzel nem kerülte el a lebukást a trió, akik mind bűntetett előéletű, többszörös visszaesőnek számító bűnözők, kerültek már összeütközésbe a törvénnyel betörés, lopás, sőt rablás miatt is. A nyomozók még kedden délelőtt is találtak eszközöket a menekülési útvonalukon, ami DNS-mintával szolgálhatja a bizonyítást. Ezeket a tárgyakat és a kocsijukat a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetbe szállították vizsgálatra. A felderítésben a Nemzeti Nyomozó Iroda és a siófoki rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek. Szijártó István kiemelte, hogy 72 óra alatt sikerült eredményt elérni, ezzel megnyugtatták a siófokiakat, akik közül sokan rettegtek a bűntény után. Király Richárd alezredes, siófoki rendőrkapitány szerint a gyilkosság helyszínén a családi házas övezetben nem volt eddig betörés, csak a közeli lakótelepen.

A sajtótájékoztatóról azt üzente a bűnelkövetőknek, hogy nem tűrik meg őket a városban, kezeikre bilincset fognak tenni. Szijártó István szerint az az ügy tanulsága, hogy az elszánt bűnözők egyre jobban felkészülnek, alaposan megtervezik a bűncselekményeiket. A gyanúsítottak közül volt, aki azóta beismerő vallomást tett, N. Tamást pedig kedden előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, ezután társai következnek. 
                        

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!