Közélet

2014.08.20. 16:26

Szent Istvánra emlékeztek: ünnepségek megyeszerte

Ünnepi megemlékezés Kaposváron, felújított templom átadás Igalban, az új kenyér ünnepe Kaposszerdahelyen, koncertek, s gazdag kulturális- és szórakoztató programok szerte a megyében: Somogyban számos rendezvényt tartottak augusztus huszadika alkalmából. Ezreket vonzott az állami ünnepségsorozathoz kapcsolódó nagyszabású kaposvári fesztivál is, amelynek a megújult Városliget adott otthont.

Harsányi Miklós

A Himnusz dallamára kezdődött szerdán délelőtt a kaposvári megemlékezés. A Kossuth téren – katonai tiszteletadás mellett – ünnepélyes zászlófelvonással indult a rendezvény, melyen szép számmal vettek részt családok, baráti társaságok, s a megyeszékhelyre látogató turisták közül is jó néhányan  kíváncsian követték figyelemmel a rendezvényt. Többen fotózták, videózták a katonai díszmenet bevonulását, s a Kaposvári Helyőrségi Zenekar produkcióját.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Ünnepélyes zászlófelvonással indult a rendezvény
[/caption]
– Ez itt az én hazám – dúdolta egy idős asszony a Déryné Vándorszíntársulat énekesével együtt az ismert dalt, a kaposvári csapat nívós műsorával ezúttal is sikert aratott. A kaposváriak nevében Szita Károly polgármester koszorúzta meg a Szent István-domborművet, majd a megyei szervezetek, a rendvédelmi szervek, a pártok és civil szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait. A Székesegyházban Rózsás László tartott szentmisét, a lélek- és érzésvilág megújulásának fontosságáról beszélt, s Szent István életét, tetteit méltatta.

Jakó Gergely és Witzmann Mihály, a megyei közgyűlés alelnöke a felújított igali Szent Anna templom ünnepélyes átadásán vett részt, a kaposszerdahelyi új kenyér ünnepén Gelencsér Attila, a közgyűlés elnöke mondott köszöntőt. Arról beszélt: erkölcsi kötelességünk megkeresni a jó utat, amely az alapvető keresztény értékekre, az emberi méltóságra, szabadságra, kötelességre és bizalomra épít, ahol az érdem a munkából táplálkozik, és ahol becsben tartják a természetes emberi közösségeket, a családot és a nemzetet.
Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott úgy fogalmazott: Szent István a magyar államot megálmodó királyként él tudatunkban, erőssége azonban a tettei voltak, az álom nem lett volna elég az erős alaphoz. Ő azonban olyan fundamentumot rakott le, és olyan fáradhatatlan tetteket vitt végbe, amelyek évszázadokon át biztosították, hogy Magyarország Európa szívében megmaradjon kereszténységében, magyarságában.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Látványos átalakuláson ment át a kaposvári Városliget
[/caption]
Kocogófolyosó, homokos plázs, Kresz-pálya, fitneszpark és sportpályák: látványos átalakuláson ment át a kaposvári Városliget. A tavon lehetőség nyílik a vizibiciklizésre is, az apróságok birtokba vették a játszótereket, a belváros szívében található zöld felületre 340 millió forintot költöttek. A látogatóknak Szita Károly polgármester adta át a megújult létesítményeket. Felidézte: a mai Városliget helyén a 20. század elején malom, s fürdő is működött, aztán csúnyán lepusztult a terület, szemétlerakóként is használták.
– 2000-ben optimistán neveztük el ezt a területet Városligetnek, most pedig valóban azzá tettük – fűzte hozzá. Az augusztus 20-iki rendezvénysorozathoz kapcsolódva már kedden megkezdődött a két napos program: a mozognivágyók játékos sportversenyeken bizonyíthatták ügyességüket, s koncertek is színesítették a műsort.



– Mókus kirobbanó formában van – dicsérte egy középkorú férfi Herczeg Balázs motoros kaszkadőr lélegzetelállító produkcióját. Gyorsulás, egykerekezés, gumifüstölés: újabb látványelemekkel bővült a bemutató. A produkció idejére lezárták a Vásártéri utat, ezreket kápráztatott el a népszerű motoros.
Szerda délután újból a Városligetbe hívták az érdeklődőket: harcászati bemutató, koncert, játszóház és tűzijáték is szerepelt a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!