Kultúra

2014.08.21. 16:14

Igazgatóválasztás a Csikyben: döntés kedden

Rátóti Zoltán mandátuma az év végével lejár, ám nem lenne meglepő, ha újrázhatna, hiszen a június végén kiírt pályázatra egyedüliként jelentkezett.

Vas A.

– Boldog új évet! – köszöntötte csütörtökön délután a lanyha nyárvégi napsütést a kaposvári színház előtti placcon kihasználókat Kőrösi András, majd csatlakozott az évadnyitó társulati ülésre várakozó zajos társasághoz. Akik közül jó néhányan persze már az évad hivatalos kezdése előtt összefutottak, hiszen a Légy jó mindhalálig, illetve Az eltört korsó olvasópróbái már megkezdődtek, ugyanis mindkét darabra szeptemberi premier vár.
– Már-már elkoptatott mondat, izgalmasan indul az évad – vezette fel az elkövetkező tíz hónapot immáron hivatalosan, a nagyszínpadon Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely Színház igazgatója. – Számomra bizonyosan – tette hozzá –, hiszen a napokban döntés születik a direktori pályázatról. Vagyis ha úgy vesszük, a ciklusom utolsó társulati ülését tartom...
A jelenlegi igazgató mandátuma ugyanis az év végével lejár, ám nem lenne meglepő, ha újrázhatna, hiszen a június végén kiírt pályázatra egyedüliként jelentkezett.

– Kedden dönt a közgyűlés az igazgató személyéről – mondta ezzel kapcsolatban Szita Károly polgármester, miután megköszönte a társulat tavalyi munkáját. – Ma hallgatta meg a bírálóbizottság a jelöltet, s nekem nagyon fontos volt, hogy a grémium számomra két mérvadó tagja, Molnár Piroska és Jordán Tamás, vagyis két korábbi kaposvári legenda szerint is egyöntetűen mondtak igent a pályázatra. Sőt, Jordán Tamás még hozzátette: nagyon hasznos volt a másfél órás beszélgetés, hiszen szakmai kérdések kerültek szóba, s rengeteg mindenben egyetértettek Rátóti Zoltánnal.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Másfél hónap alatt négy bemutató
[/caption]
Tóth Géza, aki a színház szakszervezetének képviseletében vett részt a meghallgatáson arról beszélt, a pályázat formailag és tartalmilag is megfelelőnek bizonyult.
– A mandátumom szerint a munkavállalói oldalról közelítettem meg a pályázatot – magyarázta –, s finanszírozási kérdéseket hoztam fel, pontosabb fizetéseket kértem. A szakmai résszel kapcsolatban a társulat részéről annyit vetettem fel, hogy sok a vendégművész, noha több esetben helyben is biztosítható lenne a szerepre művész, s ez kérdéseket és kétségeket szül a közösségben. Felmerült az is, hogyan lehetne helyi és országos szinten megértetni a politikával, hogy arányaiban ne csak a sportra költsön többet az állam, hanem a színházra is. Vagyis meg kellene tudni győzni a döntéshozókat, s nagyobb érdekérvényesítő képességre lenne szükség a fenntartókkal szemben. Természetesen ebben az esetben a régóta húzódó színházfelújításra is gondolok.

A meghallgatásról – az említetteken kívül a szakmai bizottság tagja volt még Fekete Péter, a békéscsabai Jókai színház igazgatója, Sztarenki Pál, a zalaegerszegi Hevesi színház művésze, a szakminisztérium részéről Hausenblasz Dóra, a kultúráért felelős államtitkárság művészeti főosztályának vezetője, az önkormányzattól Oláh Lajosné alpolgármester és Csató László tanácsnok – Rátóti Zoltán is pozitívan nyilatkozott, s kiemelte, tényleg hasznos eszmecsere zajlott, ne pedig tetemrehívás.



– Remélem, mindenki jót pihent a nyáron – tért át az idei évadra az igazgató –, hiszen másfél hónap alatt négy bemutatóval kell elkészülnünk.
A premierek mellett vendégjátékok is várnak a társulatra, A király beszédét legközelebb – szombaton – Balatonfüreden játsszák, s a darabbal szerepel majd a társulat a Vidéki Színházak Fesztiválján Budapesten – tavaly ugyanitt az Othello Gyulaházán különdíjat hozott a Csikynek –, a Bányavakságot pedig Kassán mutatják be.

A társulat némiképpen átalakult a következő évadra: Szemerédi Fanni művészeti koordinátor elszerződött, Szigethy Brigitta pedig segédrendezőnek érkezett, míg Maljusin Mihály a nemzetközi kapcsolatokért és a Csiky internetes oldaláért felel a jövőben – az elhunyt tmk-sra, Stikl Gyulára egyperces néma csenddel emlékeztek meg kollégái.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Sarkadi Kiss János vehette át a Komor István-gyűrűt
[/caption]

Az évadnyitón negyvenedik alkalommal adták át a Komor István-gyűrűt: a teátrum legendás igazgatójáról elnevezett díjat az a színész kaphatja meg, aki kollégái szerint az előző évadban a legjobban képviselte a színház művészeti szellemiségét. Az idén Sarkadi Kiss János vehette át az elismerést, akit 2001 és 2008 után harmadszor „gyűrűztek meg” színésztársai, s ezzel ő lett a Csiky történetének első triplázója.
Elsőként szavazott a társulat a Fogaskerék-díjról, melyet az előadások létrehozásának nélkülözhetetlen háttérdolgozóinak elismerésére alapított a színház: a hagyományteremtő szándékkal létrehozott díjat Szabó István zsinóros–díszítőnek ítélték oda kollégái.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!