Sport

2014.08.23. 06:10

Izrael helyett Magyarország vállalta el a rendezést

Szeptember 5-e és 7-e között Balatonfüreden rendezik majd a II. junior nyíltvizi úszó-világbajnokságot. A vb-nek eredetileg Izrael lett volna a házigazdája, ám visszamondták, Magyarország pedig örömmel vállalta a rendezést.

Fenyő Gábor

Akárcsak „A Magyar Úszás Napja” rendezvényen, ezúttal is fontos rendezői szerepet kapnak a somogyiak. Több mint 20 fős csapat érkezik majd Balatonfüredre a kaposvári Szántó László vezetésével.
– A szárazföldön dolgozunk majd, ahol az infrastruktúráért, továbbá a rendszer működtetéséért, irányításáért felelünk összehangolva a vízbiztonsági feladatokkal  – mondta Szántó László, a Pek-Snack Balaton-átúszások főrendezője, aki a junior világbajnokság miatt kihagyja a hagyományos porecsi megmozdulást. – A mi feladatunk a sátrak felépítése, a kordonozás, a rádióhálózat biztosítása, a kommunikációs rendszer kiépítése, továbbá a Pek-Snack Balaton-átúszásokról már jól ismert célkapu felállítása, amely Balatonfüreden szponzori toronyként funkcionál majd; ezt (is) mi építjük, díszitjük.



A balatonfüredi junior nyíltvizi úszó-világbajnokságon fontos és felelősségteljes szerep jut majd Horváth Lászlónak, a Balatoni Vízirendészet vezetőjének és az általa irányított csapatnak is.


Kellemes magyar emlékek Balatonfüredről

A magyar úszók – és rendezők – kellemes emlékeket őrizhetnek Balatonfüredről. Júniusban a második alkalommal rendezett Magyar Úszás Napján a férfiaknál Gyurta Gergely aranyat, a hölgyeknél pedig Risztov Éva ezüstöt, míg Olasz Anna bronzot szerzett a 10 km-es Európa Kupán. Egy évvel korábban Gyurta Gergely lecsúszott a dobogóról, s a negyedik helyen végzett Balatonfüreden, Risztov Éva viszont hatalmas csatában győzött Olasz Anna előtt.
A két hölgy Berlinben az úszó Európa-bajnokságon is remekelt: ők gondoskodtak a magyar csapat első érmeiről, miután Risztov Éva 10, Olasz Anna pedig 25 kilométeren szerzett ezüstérmet.
Talán még emlékeznek rá: annak idején Risztov Éva hátat fordított a versenysportnak, 2009-ben azonban a barátnői unszolására ő is „bevállalta” a hagyományos Balaton-átúszást. A bátor próbázók ezreit megmozgató rendezvény annyira bejött neki, hogy ennek hatására váltott a nyíltvizi úszásra, s 2012-ben Londonban olimpiai bajnoki címet szerzett. Ebben a szakágban ez volt az első magyar ötkarikás arany.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!