Közélet

2014.08.27. 16:02

Leáll a vonatközlekedés a Balatonnál: buszok viszik az utasokat

Hétfőn leáll a vonatközlekedés a Balaton déli partján Siófok és Balatonszemes között, szeptember elsején megkezdődik és a jövő nyári szezon kezdetéig tart a dél-balatoni vasútvonal régóta esedékessé vált felújítása a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, első ütemben Lepsény és Szántód-Kőröshegy állomások között – tájékoztatott a NIF és a MÁV.

Fónai Imre

Augusztus 31-ével véget ér a Balatonnál a nyári utazási főszezon, ezért nem véletlen a dél-balatoni vonal vasúti menetrendjét is érintő építési fázisának szeptember elsejei kezdete. A vasúttársaság a NIF Zrt.-vel arra törekedett, hogy a legkisebb zavartatással járjanak az átépítés munkálatai. A nyári csúcsidőszakban hétvégenként 57 közvetlen járat, a téli menetrendben ennél kevesebb, 24 közvetlen vonatjárat közlekedik Budapest és a Balaton déli partja között. Csökken az utazók száma, a csoportok is ritkábban kelnek útra egy-egy kirándulás alkalmával.

Szeptember elsejétől a december 13-ai menetrendváltozásig Siófok és Balatonszemes, illetve Balatonszemes és Siófok között valamennyi személyszállító vonat helyett vonatpótló autóbuszokat állít be a MÁV, melyeken minden állomás és megállóhely az adott vonat megállási rendjének megfelelő. A menetidő azonban természetesen megnövekszik az átszállási időkkel és az autóbuszok hosszabb menetidejével. Emiatt a vasútvonalon közlekedő gyorsvonatok Budapest-Déli pályaudvarról 25 perccel korábban indulnak, illetve visszaútban Budapestre 25 perccel később érkeznek meg. Nagykanizsától Balatonszemesig illetve Balatonszemestől Nagykanizsáig a vonatok menetrendje megközelítőleg megegyezik a korábban megszokott alapmenetrenddel. A többi vonat menetrendje is változik kisebb-nagyobb mértékben az egyvágányú pálya adottságaiból fakadóan.



A projekt értéke nettó 29,9 milliárd forint. Ahogyan már megírtuk, a beruházás kivitelezője a Déli part 2013 Konzorcium, melynek az osztrák Swietelsky és Strabag cég mellett a Közgép is tagja.

Vágányzár hétfőtől a jövő nyár elejéig

A vágányzár tervezett időtartama:
- Siófok-Szántód-Kőröshegy 2014.09.01-től 2015.06.13-ig,
- Lepsény-Siófok 2015.03.02-től 2015.06.13-ig.
A vonatpótló autóbuszok viszonylata a vágányzár alatt:
- 2014.09.01-től 2014.12.13-ig Siófok-Balatonszemes,
- 2014.12.14-től 2015.03.01-ig Siófok-Szántód-Kőröshegy,
- 2015.03.02-től 2015.06.13-ig Lepsény-Szántód-Kőröshegy.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!