Közélet

2014.09.19. 15:02

Az EU-s 700 milliárd Somogyra eső részéről tárgyaltak

Együttgondolkodásra hívta a helyi vállalkozások képviselőit pénteken a Kaposvári Egyetemre a Somogy Megyei Kormányhivatal Koordinációs és Szervezési Főosztálya.

Márkus Kata

A 2014-2020-as tervezési időszakban kutatás-fejlesztésre és innovációra hazánk várhatóan több mint 700 milliárd forint támogatást költhet el az Európai Unió társfinanszírozásában. A hatékony forráslehívás érdekében szervezte meg a kormányhivatal az S3 megyei specializációk – workshop című találkozót. Azt egyelőre még nem tudni, hogy 700 milliárdból mennyi jut majd Somogyba, azt viszont igen, hogy a tervezési folyamat november közepéig tart.

– Az rendkívül fontos, hogy a helyi szereplők, a vállalkozások vezetői, a kutatás, az oktatás, a közigazgatás szereplői és a civil szervezetek képviselői közösen határozzák meg a kutatás-fejlesztés, az innováció prioritásait – mondta a workshopon Szenes Áron, a Nemzeti Innovációs Hivatal képviseletében. – A megyei találkozón elhangzottak aztán bekerülnek az S3 tervezetbe, ezért is fontos, hogy pontos helyzetelemzést kapjanak a megye erősségeiről.

A találkozón az elkészült megyei szintű elemzések eredményeit is bemutatták. Többek közt kiderült, Somogy a megyék közt utolsó előtti a bruttó hazai termék szempontjából. Az egy lakosra jutó külföldi befektetések aránya alapján sem ért el túl jó helyezést a megye, 15. lett a megyék közt. A kutató-fejlesztők számított létszáma alapján 2012-ben 16. volt Somogy. Jó helyezést ért el, a második és nyolcadik hely között szerepelt viszont a megye a kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatok tekintetében 2008 és 2014 között.



Sitányi László, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője úgy fogalmazott a workshopon, hogy bár forradalmian új dolgokat nem tudnak megfogalmazni, mégis fontos ez a tervezési folyamat, hogy minél közelebb vihessék azt a felhasználókhoz.
– Az újdonság az, hogy azokat az értékeinket, amelyeket régóta ismerünk, az erdők, az agrárium, a vizek, minél jobban használjuk ki – mondta Sitányi László. – Azt már mindenki belátta, hogy a nagy multik, autógyárak nem fognak Somogyba jönni, tehát azokat az értékeinket kell kihasználnunk, amelyek rendelkezésre állnak, például az agráriumban. Ehhez kedvező folyamatok társulnak a világban, például egyre több ember számára fontos, hogy mit eszik, s mit ad a gyermekének. A fő célunk pedig, hogy ne nyersanyagként adjuk el a termékeinket, hanem minél nagyobb hozzáadott értékkel.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!