Kultúra

2014.10.27. 17:33

Hatvanöt év táncos fotóival ünnepel a Somogy

Hatvanöt esztendővel ezelőtt egy balatoni nyári táborozás során merült fel az ötlet: szükség lenne egy énekkarra, mely népdalokat dolgoz fel.

Vas András

Az ideát tett követte, bírósági és tanácsi dolgozókból megalakult a kórus, s vele jött az újabb igény, a dalokat tánccal is össze lehetne kötni. Így alakult meg a Somogy megyei Népi Együttes, melyből aztán 1961-ben önállósodott – szakszervezeti másra – a Somogy Táncegyüttes. Az együttes a jubileumot programsorozattal ünnepli, ennek első rendezvényeként EmlékKépek címmel nyílt az Agórában kiállítás, mely az elmúlt hat és fél évtized legfontosabb eseményeit idézi meg.



– Próbáltunk minden korszakot bemutatni, a legrégebbi fotók az ötvenes évekből valók, egykori táncosaink magángyűjteményeiből – mondta Csikvár Gábor, az együttes alapítványának vezetője. – A hely nagysága befolyásolta a tárlatot, ha mindent és mindenkit meg akartunk volna jeleníteni, a Kossuth térig állnának a tablók. Így jellemzően egy-egy koreográfia, illetve csoportkép mutat be egy adott korszakot, a képek többsége, nyolcvan-kilencven százaléka persze inkább előbbiek közül került ki.
A kiállítást hétfő délután Szabados Péter, Kaposvár rendszerváltás utáni első polgármestere nyitotta meg, aki 1961-től maga is az együttesben táncolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!