Gazdaság

2014.12.16. 16:14

Az innováció, a fejlesztés lendíti a gazdaságot

A Somogy Gazdaságáért díjat az idén a Kaposvári Villamossági Gyárnak ítélték oda. A csaknem 50 éve alapított társaság a dél-dunántúli régió egyik meghatározó szereplője

Harsányi Miklós

– Sok kitüntetést adnak át az országban, de a gazdasági élet szereplői közül meglehetősen kevesen kapnak díjat – hangsúlyozta Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kedden kaposvári ünnepségükön. Hozzátette: céljuk, hogy elismerjék azoknak a megyében működő vállalkozásoknak munkáját, erőfeszítését, amelyek kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, stabilan fejlődnek.
Az előttünk álló év kapcsán rámutatott: remélhetőleg az uniós pályázati források lehetőséget nyújtanak a gazdaság élénkítésére, s megfelelő mértékű támogatást kapnak a megyei projektek, amit a vállalkozások megfogalmaztak.

A Somogy Gazdaságáért díjat a Kaposvári Villamossági Gyárnak ítélték oda. A csaknem 50 éve alapított társaság a dél-dunántúli régió egyik meghatározó szereplője: a cég több mint 20 éve került magántulajdonba, közel 400 dolgozót foglalkoztatnak, bevételük az utóbbi időben 4,5-5,2 milliárd forint között változott, mely csaknem 50 százaléka külpiaci értékesítésből származik.
– Nagy elégtétel számunkra a díj – közölte Szalai Gyula, a KVGY igazgatója. – Állhatatosan kitartottunk a céljaink mellett, a nehézségek – egyebek mellett exportpiac visszaesése, hazai áramszolgáltatók csökkenő beszerzése – ellenére teljesítettük a tervek zömét. Jövőre 4,5 milliárd forintos forgalmat akarunk elérni, s a kelet-közép-európai országokban újabb megrendelésekhez szeretnénk jutni. Az innováció alapelvárás szakterületünkön: arra számítunk, hogy a környezetvédelmi szempontból is fontos úgynevezett madárvédelmi oszlopkapcsolók iránt nő az igény, s a termékfejlesztést folytatjuk.

Magyarországon az elmúlt 25 évben a kormányok nem biztosítottak annyi pénzt kutatás-fejlesztésre, mint amennyi indokolt lett volna. Ezt Falussy Lajos kaposvári vegyészmérnök, műanyag feldolgozó szakmérnök mondta, aki a Somogy Innovációjáért elismerést vette át. (Több új eljárást dolgozott ki, számos új műanyagterméket fejlesztett ki, illetve korszerűsített. Négy megadott szabadalommal rendelkezik, az ötödik folyamatban van. Ízelítő a korábbi eredményesen munkáiból: többrétegű, ragasztott üvegek gyártására alkalmas ragasztó fólia, szénszál erősítésű műanyag granulátumok.)
– A versenyképesség javításának egyik leginkább járható útja az innováció, fejlesztés, elég ha csak az észak-európai országok példáira gondolunk – emelte ki Falussy Lajos. – Érzékelhető elmozdulás akkor lesz, ha elsősorban nem a tőkeerős, nagy hazai cégek jutnak forráshoz, hanem a mikro-, illetve kisvállalkozói kört hozzák helyzetbe. Szerintem különösen az ipari cégeket érdemes támogatni, a magas hozzáadott értékű terméket forgalmazó társaságok újabb munkahelyeket teremthetnek.



Nyolcezer kilométernyi csővezeték és tízezer kilométer hosszú kábelépítés: a hazai olaj- és gázvezeték hálózat 90 százalékát a 60 éves Kőolajvezetéképítő Kft. hozta létre. Több mint 30 éve külföldön – többek közt Irak, Kuvait Kaszahsztán –, az innováció mindig jelentős szerepet játszott az életükben. Akárcsak az oktatásban, szakképzésben, ahol Agócs Attila, a kaposvári építőipari szakközépiskola igazgatója a természetes személyeknek szóló Somogy Szakképzéséért Díjat vette át.
– Diákjainkat tudatosan tereljük az új szakmai gondolatok, megoldások felé – mondta. – Azt akarjuk elérni, hogy kialakuljon bennük az igényesség, a vállalkozás jövőjét megalapozó, fejlesztés iránti vágy. Ha ezt tizenéves korban sikerül elérni, nagy esély van rá, hogy később is magukénak érzik ezt a szemléletet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!