Közélet

2014.12.19. 16:22

Balatoni hajóúttal köszöntötték a 100 éves férfit

Száz év vagány – a magyar cserkészmozgalom is ezzel a jelszóval ünnepelte századik születésnapját, pénteken Farkas Jánost is ezzel köszöntötte a jelenlegi siófoki cserkészcsapat nevében Tóth Tamás.

Fónai Imre

Farkas János nemcsak a siófoki 466. számú Magyar Tenger Cserkészcsapatnak, hanem a balatoni hajósok Szent Miklós Egyesületének is a legidősebb tagja, lévén, hogy vasárnap lesz kereken száz esztendős. Ebből az alkalomból családja és a Balatoni Hajózási Zrt. hajóúttal lepte meg; pénteken késő délelőtt verőfényes, tavaszias időben futott ki a Fonyód motoros a siófoki kikötőből.



Farkas János negyven éven át állt a balatoni hajózási társaság szolgálatában. Hajóépítő tanoncként kezdett a siófoki műhelyben 1930-ban. Néhány évet a könyvelésen is dolgozott, azután matrózként is szolgált, 1945-től pedig részt vett a világháborúban megrongálódott balatoni hajók újjáépítésében. Dolgozott forgalmi vezetőként is, 1946-ban megalapítója volt a Balatoni Hajósok Munkás Sport Egyesülete vitorlás szakosztályának. De nemcsak vitorlázott, sokáig aktívan teniszezett is. Közben egy ízben elhagyta a hajózást, de kis kitérő után visszatért és 1975-ben onnan vonult nyugdíjba. – Abban az időben az volt a szokás, hogy egy helyen maradt a dolgozó, nem vándorolt – mondta Farkas János pénteken a hajón. A százéves városlakót Lengyel Róbert siófoki polgármester is köszöntötte. – Kalandokkal tűzdelt életében a család és Siófok volt a biztos pont – így a városvezető. – Siófokra ért vissza nagykőrösi tanulmányaiból, katonaként, a veszéllyel dacolva, a fronton áttörve Tihanyból csónakon szökött át az ostromlott Siófokra.

A helyi cserkészcsapatnak 1930 óta tagja, 1945-től az 1948-as föloszlatásig parancsnoka volt; 1990-ben a tanácsai segítségével szervezték újjá a csapatot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!