Közélet

2015.10.07. 13:58

A Balaton déli partján csökkent a bűncselekmények száma

Hét hőségriadó és turisták sokasága: a biztonság érdekében nagy erőket mozgósítottak nyáron a somogyi rendőrök és katasztrófavédők.

Harsányi M.

– Nagy tömeg érkezett a Balaton-partra, ez a terhelés bűnügyi, illetve rendészeti szempontból is érezhető volt – hangsúlyozta Pungor János megyei rendőrfőkapitány-helyettes szerdán a katasztrófavédőkkel közösen megtartott kaposvári sajtótájékoztatón. – Hozzátette: a déli parton 17,5 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma.
A személy elleni bűncselekményekből – testi sértés, garázdaság – jóval kevesebb történt, ugyanakkor a gépkocsifeltörések, gépkocsi, illetve strandi lopások száma nőtt: pénz, és értékes mobilt is elvittek a tolvajok. Kilenc százalékkal több közúti balesetet regisztráltak, többségük anyagi káros volt. A biztonság érdekében komoly erőket mozgósítottak a balatoni vízirendészeti kapitányság munkatársai, számottevően nőtt a vízből mentések száma.



Wéber Antal, megyei katasztrófavédelmi igazgató rámutatott: a hőség utáni viharok, zivatarok sok munkát adtak az egységeknek. Kidőlt fák, megrongált házak jelezték a vihar útját, elsősorban Siófok, Barcs és Marcali térségéből kaptak riasztásokat. A dandártábornok szerint kiemelten fontos szerepe van a megelőzésnek: az idén 98 erdő- és szabadtéri tűz ütött ki, négy éve 171 volt.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!