Közélet

2015.11.24. 15:32

Elkészült a szennyvízcsatorna Nagybajomban

Az önkormányzat több mint 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a szennyvízkezelés fejlesztésére. Ünnepélyes keretek között kedden tartották a zárórendezvényt.

Harsányi Miklós

– Köszönöm a meghívást erre a jelentős eseményre – mondta Boross Péter volt miniszterelnök. – Nekem mindig nagyon furcsa érzés visszatérni a gyökerekhez. S épp az előbb említettem, hogy 80 évvel ezelőtt kezdtem iskolai tanulmányaimat Nagybajomban. Ez hosszú idő, s azóta nagyon sok alakváltozáson ment át először a falu, amely város lett.
A most elkészült beruházás kapcsán kiemelte: Nagybajom utolért minden más, hasonló minősítésű települést. Hangsúlyozta: egy jól vezetett városról adhat számot, látja a törekvéseket, a fejlődés különböző mozzanatait. Szívből gratulált a teljesítményhez, mert nem könnyű időkben sikerült megszerezni a több mint egymilliárd forintnyi összeget, amely komfortossá és időszerű viszonyok közé helyezte ezt a települést is.



Móring József Attila országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) kifejtette: figyelemreméltó amit a nagybajomiak az elmúlt esztendők során elértek. Számos beruházás valósult meg, felújítottak régi épületeket, s újakat építettek. Csakhogy ez nem önmagukért, hanem az itt élők emberekért készültek. Ezek a beruházások azt a közösséget szolgálják, amelyek épül, erősödik, s méltán szolgált rá arra, hogy városnak nevezzék.

A projekt keretében megvalósult a város szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása. A több mint 16 kilométeres gerincvezetéken kívül tíz kilométernyi bekötő vezetéket is építettek, s a 24 utcában 1025-en csatlakozhatnak a hálózatra. Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója köszöntője után emlékbe egy-egy miniásót adott át a vendégeknek, Czeferner Józsefné Nagybajom polgármestere elmondta: óriási dolog, hogy befejezték a beruházást. Mely nem csak a helybelieknek fontos, hanem a település is versenyképesebbé válhat.
– Nyugodtan mondhatjuk, hogy Nagybajom történelmet ír – közölte. – Ötven éves elmaradását hozta be ezzel a város.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!