Közélet

2016.05.23. 12:25

Szabad jelzést kapott a balatonmáriafürdői promenád

Hét év után másodszor is nekifutott a balatonmáriafürdői önkormányzat, hogy meggyőzze a helyieket és a nyaralótulajdonosokat a település főutcájának számító Rákóczi utca átalakításártól. Az első alkalommal komoly tiltakozást váltott ki a terv, a hétvégén viszont nagyobb volt a fogadókészség.

Vas András

A képviselő-testület a múlt év végén rábólintott a Rákóczi utca átépítésére, így megkezdődhettek az engedélyezési eljárások. Galácz György polgármester ennek ellenére úgy gondolta, a helyiek mellett a nyaralótulajdonosokat is meg kellene nyernie az ügynek, így fórumot szervezett a hétvégére.
– Hatszáz meghívót küldtünk ki – magyarázta a faluvezető, amikor a kezdésre úgy hatvanan gyűltek össze a Regens Wagner Otthon pavilonjában. Ugyanott, ahol 2009-ben komoly vitákat generált a projekt terve. – A településfejlesztési tervünket 2002-ben fogadtuk el, azóta eszerint dolgozunk, s próbálunk forrásokat találni az egyes fejlesztésekhez.
Melyek közül talán a Rákóczi utca faluközpont és csatornapart közötti szakaszának teljes rekonstrukciója lenne. A tervek szerint egyirányúsítják az ominózus utcarészt – az ellenirányú közlekedés a Keszeg utcában zajlana, míg ősztől tavaszig maradna a kétirányú forgalom –, mely sétánnyal, fasorral, bicikliúttal, pihenőpadokkal, kandeláberekkel bővülne. A beruházás nagyjából hatszázmillió forintba kerülne, de szerencsés esetben néhány elemét, például a csatornázást vagy a kerékpárutat uniós projekthez tudnák csatolni.



– Jelenleg a tíz méter széles utcában másfél méter a járda, hét és fél méter az út és egy méter a padka – ismertette a terveket Ládonyi Ákos építőmérnök. – Az átépítés után a járda egy 2,75 méter széles, tavernás, zöldszigetekkel tarkított sétánnyá válna, az út négy és fél méter széles lenne.
A mérnök előzetes számításai szerint a jelenlegi forgalom negyven százalékkal csökkenne az egyirányúsítás után, az elektromos vezetékeket a föld alá vinnék, s teljes gáz-, víz- és szennyvíz-rekonstrukciót hajtanának végre.

– A plébános úr tud erről? – érdeklődött valaki a hallgatóságból, amikor kiderült, a templomkertből kisebb teret alakítanának ki. Hasonlóképpen sokan tamáskodtak a dizájnelemek, a díszkövezés szükségességén, s felmerült, megoldható lesz-e minden kertbe a be-, illetve kiállás, ha kandeláberekkel, fákkal zsúfolják tele az utcát?
– Aki felelősen gondolkodik a település jövőjéről, nem ellenezheti a terveket – jelentette ki Tengerdi Győző étterem és panziótulajdonos, akinek vállalkozása a felújított szakaszra esik.
– Ez mind szép, de mi lesz a csatornaparttal? – érdeklődött egy nyaralótulajdonos, s hamarost kiderült, a hallgatóság egyik nagyobb csoportját a Nyugati-övcsatorna partján üdülővel rendelkezők alkották. Aki vagy fél órán keresztül sorolták aggályaikat, úgy vélték, amellett, hogy az eddiginél sokkal komolyabb forgalomra kell számítaniuk utcájukban – többek között buszok és teherautók, melyek korábban nem haladhattak arra –, a csatornaparti sétány miatt az úttest is túl közel, alig hatvanöt centire kerül majd a kerítéseikhez, így a telekről ki- és belépés önmagában életveszélyessé válik. – A Rákóczi utca előnyeinek mi leszünk a kárvallottjai, többek között el fognak értéktelenedni az ingatlanjaink – összegezték végül panaszaikat.

A polgármester és Ládonyi Ákos megpróbálták megnyugtatni a felszólalókat, egyfelől azzal érveltek, a jelenlegi tervek nem véglegesek, másrész komoly forgalomlassító akadályokat is kilátásba helyeztek.
Mindezek ellenére az átépítés jóval pozitívabb fogadtatásra talált, főként, hogy Galácz György ígéretet tett, a munkálatok rendre csak a nyári főszezonon kívül zajlanak majd. Első lépésként a szennyvíz-program valósulhat meg, melyre – a település egészére – 320 millió forintot nyert az önkormányzat, harmincmillióból pedig a templom épülete újulhat meg. Minden egyéb rekonstrukció pályázat kérdése, ugyanis a több mint félmilliárdos Rákóczi-projekthez úgy százmilliós saját erőt tud biztosítani a falu.

Új vitorláskikötő és sportstrand is épülne

A 2020-ig tartó uniós pénzügyi ciklusban nem csak a Rákóczi utcát szeretné felvirágoztatni az önkormányzat. Az átépítés a településfejlesztési koncepció része: nagyjából 2,5 milliárdos tervet készítettek, melynek köszönhetően teljesen megújulna a hajóállomás környéke és a zagytér is. Vitorláskikötő épülne kiszolgáló létesítményekkel, a zagytéri szabadstrandon pedig strandröplabda pályát, teniszpályákat, hajósklubot, szociális épületet alakítanának ki és szabadtéri fitnesz eszközöket telepítenének. Egy olyan tér kialakítása a cél, mely annyi pénzt hozna, hogy szabaddá tudnák tenni a jelenlegi fizetőstrandot, amit egy sétánnyal kötnénk össze a part mentén a vitorláskikötővel.

Az iszaposodás is szóba került

A fórumon, bár eredendően kizárólag a Rákóczi utca átépítése lett volna a téma, természetesen szóba került a máriafürdői strandok hirtlene eliszaposodása is. Galácz György polgármester mindenkit próbált megnyugtatni: a nyári szezont, a strandolást nem befolyásolja a nyolcból két strandon szokatlanul nagy mennyiségben megjelent iszap. Amit lehetett, saját erőből megtette az önkormányzat, mely nádkarbantartásra és lepelkotrásra kapott engedélyt, ez persze hosszú távon nem oldja meg a problémát. Melyet szerinte a kelleténél jobban felkapott a sajtó, s a médiának köszönhetően terjedtek el a helyzetet a valóságosnál sokkal rosszabbnak ábrázoló hírek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!