Közélet

2016.05.29. 14:05

Életüket adták a szabadságáért, a függetlenségéért

A Magyar Hősök és Mártírok emléknapját tartották vasárnap a Mindszenty téren, a Hősök templománál, ahol a város, a megye, s a honvédség képviselőin kívül civil szervezetek, s magánszemélyek is elhelyezték a megemlékezés virágait.

Harsányi Miklós

– Május utolsó vasárnapján őszinte hálával és tisztelettel hajtunk fejet katona hőseink, mártírjaink emléke előtt – hangsúlyozta Puskás Béla, az ünnepség narrátora. Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere úgy fogalmazott: a rendszerváltás után újraindult megemlékezéssorozat egy kényszerrel megtört hagyományt kelt ismét életre. Ma azokra az elődeinkre emlékezünk, akik hazánkért, hazánk szabadságáért, függetlenségéért a legdrágábbat, az életüket adták. Ezen a napon mindazokra emlékezünk, akik itthon vagy más országok területén abban a tudatban vesztették életüket, hogy azt hazájukért, Magyarországért teszik.



Borhi Zsombor felidézte: az 1920-as évek elején országos akció keretében minden jelentősebb település emlékművet emelt saját hősi halottainak. Borhi arról is szólt: a hősök emlékünnepéről szóló törvények ma is érvényben vannak. Lehetőséget teremtve arra, hogy tisztelegjünk halottaink emléke előtt, hiszen Magyarországnak csak a 20. században kétmillió halottal kell elszámolni.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Magyar Hősök és Mártírok emléknapja
[/caption]
– Városunk területén különböző helyeken voltak katonasírok, katona emlékművek – mondta. – A Mártírok és Hősök Alapítvány kezdeményezésére az emlékművek, kopjafák egy része erre a térre került. A célunk az, hogy kegyeleti emlékparkot alakítsunk ki a Hősök temploma környékén. Ezek az emlékművek nemcsak a hősi tetteket idézik fel, hanem figyelmeztetnek is minket kötelességünkre: kitartásra, helytállásra tanítanak és emlékeztetnek minket azokra a feladatainkra, amelyek végrehajtása reményeink szerint békésebb, boldogabb jövőt teremtenek számunkra. Meggyőződésem, hogy ez az emlékmű lehetőséget teremt arra, hogy városunk polgárai is megbékéljenek múltunkkal és elhelyezzék a megemlékezés virágait. Hiszem, hogy az utódoknak, a leszármazottaknak indulat és gyűlölet nélkül kell emlékeznie. Függetlenül attól, hogy az apák, a nagyapák a barikádok melyik oldalán harcoltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!