„Ők is a génjeikben hordják a kitörölhetetlent”

Szívszorítóan kevés túlélő él már, az emlékezők többsége a második-harmadik generációból kerül ki, de ők is a génjeikben hordják a kitörölhetetlent. Pedig sokáig nem is hallottak minden részletről, mert akik visszatértek a halál torkából, nem beszéltek.



Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke a köszöntőjében rámutatott, hogy a dátumok és a számok mögött emberi sorsok, családok vannak. Európában hatmillió, Magyarországon 600 ezer, Somogyban hatezer áldozatot követelt a holokauszt.
– 1944. július 5-e után 51 nap alatt 147 szerelvényt indítottak hazánkból a lágerekbe. A németek kiszámolva a kapacitást, lassították volna a tempót, és csak egy-két transzportot fogadtak, míg a magyar hatóságok ötöt-hatot is küldtek volna. Ezt a buzgalmat nem lehet a megszállással magyarázni – mondta Róna László. – Magyarország már akkor is jól teljesített: míg Európában a zsidóság hatvan százalékát, nálunk a 69 százalékát, vidéken pedig a 90 százalékát irtották ki, míg Bulgáriában, Finnországban, Dániában alig volt áldozat. A magyar helyzet nemcsak a megszálló néhány száz SS-katonának, hanem az akkori hatóságok tevékeny hozzájárulásának volt köszönhető. A mai politikai vezetőket senki sem hibáztatja, de az ő felelősségük, hogy emlékeztessenek.  

Kaposvár lakosságának tizedét vesztette el, hangsúlyozta Szita Károly polgármester, aki egy tízéves kisfiú sorsán át mutatta be, hogy a holokauszt mindannyiunk vesztesége, és évtizedeken át sebet ejtett a közösségen.
Megbocsátani nincs jogunk, de a megbékélés a mi feladatunk, emelte ki Petrovics Péter rabbi.
– Emlékezünk, ha antiszemita szerzők műveit emelik az alaptantervbe, emlékezünk, ha szobrot állítanak, utcát és teret neveznek el róluk, és emlékezünk, ha halljuk a futballmeccsek zsidózását. De emlékezünk akkor is, ha fát ültetnek az üldözötteket bujtatók tiszteletére, és emlékezünk, ha a vallási vezetők kinyilvánítják, hogy a kereszténység nem fér össze az antiszemitizmussal – mondta Petrovics Péter. – A holokauszt mérhetetlen vesztesége egyetlen percre sem feledhető, de fél évszázaddal később már megtanultunk mosolyogni, a gyermekeinkben és unokáinkban gyönyörködni...