Közélet

2016.10.22. 08:09

Ezren az Erdők Hetén Barcson

Majdnem ezer látogatót vonzott az Erdők Hete rendezvénysorozat Barcson, melyet a középrigóci oktatóbázisán tartott a Dráva Völgye Középiskola, tudtuk meg Malgay Viktor igazgató-helyettestől.

K. G.

A bemutató magyar erdészek kezdeményezésére jött létre, hogy az embereket minél közelebb hozza az erdők életközösségéhez, bemutassa az élővilágot és az erdei munkákat. A barcsi programokon összesen több mint 950 gyermeket és pedagógust láttak vendégül, Kaposvárról, Pécsről, Szentlászlóról is sokan érkeztek. Különböző erdei állomásokon várták az érdeklődőket. A kisiskolások íjászkodhattak, megismerkedhettek az erdő állataival, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a SEFAG tevékenységével. Megtanulhatták, mi a különbség az ehető és a mérgező erdei gombák között. Az erdők talajáról és annak kezeléséről is hallhattak, éppúgy, mint arról, mi terem az erdőkben.



Méhészekkel, erdei rovarokkal és lepkékkel találkozhattak. A természetfotózás rejtelmeiben is elmélyülhettek, láthatták, hogyan dolgoznak az erdei munkagépek, a motorfűrészek. Vadászebeket, főként vizslákat mutattak be az erdészek, a kutyák még szarvasgombát is kerestek. A gyerekek szituációs, lézerfényes lövészetet is kipróbálhattak. A túrázók egy tanösvényen eljuthattak a rigóci halastavakhoz, ahol távcsöves madármegfigyelést végezhettek. A rendezvény másnapján 200 óvodást fogadtak a közeli településekről, Szulokról, Darányból, Barcsról, Homokszentgyörgyről.

Címkék#barcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!