Közélet

2016.10.22. 21:29

Emléktábla egy korszak agrárgazdaságának

A megye első középfokú mezőgazdasági szakemberképző iskolája 1947-től 1964-ig működött Kaposváron a Kossuth téren, (ahol ma a Katolikus Gimnázium általános iskolai oktatása zajlik), majd 1964-ben a technikusi képzés helye a mai egyetem területére került. A technikum 1966-ban végzett öregdiákjai ötven éves érettségi találkozójuk keretében emléktáblán örökítették meg Somogy agrároktatásának fontos időszakát.

Gy. Zs.

Ennek a technikumnak a tanári karára építve szervezte meg a felsőfokú technikumot a középiskola akkori igazgatója, Guba Sándor, lerakva ezzel a későbbi főiskola, majd egyetem alapjait.
– Egy korszak agrárgazdaságának állítunk emléket – mondta Gyenesei István, a technikum egykori diákja. Tudást, tartást és tisztességet kaptunk ebben az intézményben. Szakmai felkészültség nélkül egy fejlett mezőgazdaságot nem lehet irányítani, évről-évre többet és jobbat termelni. Az agrárszakma tisztességre tanít, hiszen minden, a jó és a rossz is meglátszik a munka eredményén. A tisztességhez hozzátartozik, hogy el kellett fogadnunk a rajtunk kívül álló tényezőket is, akkor is folytatni kellett a termelést, ha sikertelen év volt, vagy az időjárás mostoha volt.
Gyenesei István hozzátette, fontos, hogy továbbadják ennek a szakmának a szeretetét, a tisztességét és becsületét az utánuk következőknek.



– Ha végiggondoljuk a megye mezőgazdasági szakképzésének történetét, egy napjainkig tartó, egymásra épülő fejlődési folyamatot láthatunk – tette hozzá Sós Nándor nyugalmazott pedagógus, aki a megye mezőgazdasági oktatásának változásairól és a technikum fejlődéséről beszélt. Hozzátette, a szakmára való felkészítés egyik erőssége a gyakorlati képzés volt, ennek köszönhetően a végzettek többsége a nagyüzemi mezőgazdaság kialakításának időszakában és később is jelentős beosztásokban dolgozott.

– Felidézte bennem a találkozó azokat a szép napokat, amikor továbbadhattam azt a tudást, amit én kaptam az egyetemen – jegyezte meg Fehér István, aki géptant tanított korábban. – Mint fiatal tanár, együtt lehettem az ifjúsággal, nemcsak a tanteremben, hanem a sportpályán is, hiszen a közvetlen kapcsolat sokkal jobban mélyítette a tanulás iránti kedvet bennük, mintha csak úgy, mint tanár elsétáltam volna mellettük. Akik itt végeztek és továbbtanultak, mind nagyon szép eredményt értek el.
A találkozón Balázs Izolda előadóművész énekelt, az emléktáblát Sándor László plébániai kormányzó áldotta meg, az egyetem részéről pedig Kelemen János rektorhelyettes köszöntötte a jelenlévőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!