Meseteremtő a Rippl-Rónai utcából, akit lehetetlenség nem szeretni

A Rippl-Rónai utca egészen varázslatos része a belvárosnak, több okból is különleges. Ám aki nem ismerné fontosságát, annak is feltűnik a békés, nyugodt természete, mely az évszakmú­lások nyomán folyamatosan alakul mesebéli helyszínné a szemünk előtt. A 21-es számú ház alatt úgy él Fésűs Éva, a kaposváriak és bizonyára rajtuk kívül még sokak számára legkedvesebb meseírónk, mintha valamilyen általa életre hívott csodakönyv lapján járnánk, nem is annyira távol a valóságtól.

A pillanat

Fésűs Éva, azaz akarjuk mondani: Éva néni otthonában az utóbbi napokban folyamatosan cseng a telefon, érthető okból. Aki ismeri, gratulálni szeretne a Kossuth-díjhoz, amit büszkén és szeretettel mutat meg az esetlen betérőknek a dolgozószobának immár legfőbb helyén, közvetlenül a polgármestertől kapott rózsacsokor mellett.
Meghatódva mondja, micsoda megtiszteltetés volt Szentendrén élő fia és unokája kíséretében átvenni a nemzeti ünnepen a legnagyobb elismerést, ami a puszta tényen túl azért is különleges emlékként őriz, mert, mint bevallja, addig sohasem járt a Parlamentben. S hogy néhány méterről még a koronát is megcsodálhatta, az a felemelőbbnél is felemelőbb érzés volt számára. – Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, akiket még hazafias szellemben neveltek – magyarázza, miért érzi szívet melengetőnek a magasztos pillanat súlyát oly fontosnak.

Mint a mesében

Már az értesítés is egy mesébe illő történet, hiszen a Miniszterelnökség pont azon a február 22-i napon kézbesítette a Kossuth-díj adományozásáról szóló levelet, amikor Németországban élő unokái a tizenhetedik dédunoka születésének örömhírét közölték. – A kölni alom – mutatja tréfás megjegyzéssel a tucatnyi unoka fényképéből készített tablóján, hol jött világra a legifjabb családtag, majd bemutatja a többieket, az Esztergomban és Kaposváron élő felnőtteket a fotókon. – De nyáron érkezik a tizennyolcadik, ahogy említi: dédike, akik közül több a fiú – sugárzik tovább, folytatva a bemutatást, pont fordítva, mint az unokák között, ahol a lányok vannak nagyobb számban.
Lehetetlen elvonatkoztatni a mesék világától, ha Éva néni kilenc évtizedet érintő életén végigtekintünk, szinte már a mesével való kapcsolata is egy „sohaországi” történet, ahol a világégésben felcseperedő leánygyermek a sokszor látott betegágyon hallgatja nagymamájától Grimm-testvérek és Andersen meséit. Majd lesz egy verseket író komoly diákleányból a váci drogéria alkalmazottja, ahonnan egy kaposvári herceg viszi magával a csak látszólag ismeretlen városba. Az azóta elhunyt férjével való öt évtizeden át tartó kapcsolata a varázslat maga.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Meséi a lelkünkben élnek tovább
[/caption]

Anya szeretett volna lenni

A szabómester fia kezébe pont Éva néni (akkor még talán Évácska), egy váci lapban megjelent verse került, amire az öt évvel idősebb ifjú ugyancsak saját költeménnyel válaszolt. A levélbarátságot a világháború és a férfivá érett legény hadifogsága szüneteltette, de a sors és a Vácról Kaposvárra érkező revizorok újraélesztették. Ebből kerekedett ki, hogy a Cegléden született, a Pest megyei városban élő Éva néni 1950 óta Kaposvárra jött. Ahol, mintegy mesebeli ráadásként kiderül, dédapja, Kozma Sándor, az első királyi főügyész is járta a varázslatos utcákat. Hogy anya legyek – állítja arról, mi szeretett volna lenni, a gondolatot iskolai fogalmazásban papírra is vetette, de a természetes egyszerűségéért akkor bizony megrótták. Vélhetően utoljára.
Soha nem álmodott szépirodalmi pályáról és díjakról, mindenképpen szülő szeretett volna lenni. Három gyermeket nevelt fel, gyors- és gépíróként dolgozott, előbb az Állatforgalminál, majd a Köjálnál. S bár ugyan mackós gyermekversét olvasták fel először a Magyar Rádió stúdiójában, a nyuszis történetek hozták meg igazán neki az országos figyelmet Csupafüllel és Tüskebökivel.
A mackókat a divat miatt mellőzte, nyuszija viszont volt gyermekkorában, ám sajnos a szomszéd macskája elvitte egy nap, mint mondja, így rehabilitálta...

Fésűs Éva májusban ünnepli 91. születésnapját

Cegléden született 1926. május 14-én. Kereskedelmi középiskolában szerzett érettségit. Gép-gyorsírás tanári oklevelet szerzett. 1950 óta Kaposváron él. Nyugdíjazásáig gyors- és gépírónőként dolgozott. Három gyermekétől 12 unokája és 17 dédunokája született. Első nívódíját a Magyar Rádiótól a Csupafül c. darabért kapta, amit azonnal követte a második az Aranypofácska c. darabért. Nívódíj a Magyar Televíziótól A palacsintás királyért 1984-ben, művészeti díj 1984-ben a Szakszervezetek Megyei Tanácsától. Kaposvár Város Szolgálatáért kitüntetés (1994). Életműdíj az I.B.B.Y. (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) részéről (2001). Kaposvár Város Díszpolgára 2004-ben. Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2006). Somogyi PRÍMA Díj (2008). Pro Comitatu Somogy-díj (2014), Stephanus-díj (2014). Kossuth-díj (2017).

Fésűs Éva fordított meseírói pályát írt az irodalomban, hiszen előbb volt hallható éterben és látható a televízióban, minthogy előtte generációk rongyosra olvashatták volna köteteit. – Húsz évig dolgoztam a rádiónak állandó külső munkatársként, s csodálatos kedvességgel fogadtak minden egyes alkalommal, s nagyon nagy örömmel vettem részt ebben a munkában. Aztán, ahogy a rádiós kollégák nyugdíjasok lettek, meg én is, elhatároztam, átírom a hangjátékokat mesekönyvekké.
Csak akkor kezdtem el mesekönyveket írni – világít rá, miért ismerték annak ellenére a gyerekek például a Toppantó királykisasszonyt, hogy még nem is olvasták. Esti mesék, óvodások, kisiskolások műsora, még a közlekedés tanmesék ugyancsak belefértek a vállalásokba, ez utóbbiért közbiztonsági érdemrendet is kapott a belügyminisztertől, s kacag az emléken, hogy sünik és mókuskák KRESZ-találkozásainak történeteit marcona rendőrök fülelték adás közben a szakszerűség és az éberség jegyében.
– Semmi sem volt tudatos, szerettem, amit csináltam, írta, ahogy jól esett. A rádióban nem volt szabad kimondani a tanulságot, azt nem szerették. De például mindig igyekeztem ragaszkodni az anyanyelvünk szépségéhez, ha lehetőségem adódott igyekeztem gazdagítani – érzékelteti, hogy a háttérben, ha nem is mindig tetten érhető, de legalábbis felsejlő erkölcsiség nem felvett stílusjegy, inkább elemi ösztönszerűség.

Az égi segítő

Több, mint háromszáz meséje két tucatnyi kötetben rendezve jelent meg, de a mai napig nem tud betű nélkül élni, a lehetőségeihez képest sokat olvas, hírlapot például minden nap. De saját meséi között nem rangsorolna, lehetetlen feladatot kérnénk, ám kétségtelen, hogy a megfilmesített, legendás szereposztású Palacsintás király igazi hírnevet hozott számára, s még hozzáteszi, hogy színdarabként a Csodálatos nyúlcipő és a Csikyben bemutatott Ajnácska könyvlapokon túli sorsát ugyancsak kiemelt figyelemmel kísérte.
– Ha nem ő a párom, nem tudtam volna végigcsinálni. Annyit biztatott és annyit segített nekem, nélküle nem ment volna, ő volt az én segítő angyalom – mutatja másik, falon függő fényképet, amin férje, Temesi Lajos látható a konyhában, aki, ha a szükség úgy kívánta, a főzésbe is be-be segített a fotó tanulsága szerint.
Ehhez kapcsolódik, talán egyetlen szívfájdalma, hogy ezeket a nagy sikereket nem élhette meg vele, hiszen két évvel korábban hunyt el, ahogy a város a „szívéhez ölelte” a díszpolgári címmel. – Azóta annyi minden jó ért, csak arra tudok gondolni, hogy odaátról is biztosan segít…, érzem.

A szerénység mellett sugárzó erkölcsi tisztaság jellemzi

Gyermek- és ifjúsági irodalmi munkásságukért és alkotó tevékenységükért mindössze három magyar író kapott eddig Kossuth-díjat. Lázár Ervin 1996-ban, a Balatonszárszón élő Csukás István 1999-ben, illetve Janikovszky Éva 2003-ban.
„Hivalkodó korunkban Fésűs Éva szerénységén csak ámulunk-bámulunk. Igazán nem csoda, hogy a meséinek „virágoskertjében” annyi az ibolya. Móra Ferenc az, akivel versengve szerénykedhetnének, és ki tudja, ki győzne. Mindenesetre rokon lelkek. „Sarkcsillaguk” a szeretet. Jutott/jut belőle embernek, állatnak, növénynek, de a szélnek, esőnek, csillagoknak is. S ettől még maradt belőle, jutott nekik is. Móra egyenesen „agyonszeretett” volt. Fésűs Éva meg szeretetre méltó. És sugárzó az erkölcsi tisztasága. Az ünnepeltünk nemcsak szerény, Mórához hasonlatosan alázatos is. Dolgos életében mindig az élet szolgálólánya volt. (...) Nem mondhatjuk, hogy újító alkat, de van saját világa. Ráismerünk, hogy ez a történet övé, és arra is, hogy ő hangszerelte” – írta Komáromi Gabriella, a gyermekirodalom elismert kaposvári nagydoktora, 2001-ben, a Somogy folyóirat harmadik számában megjelent, Fésűs Éva 75. születésnapjára írt köszöntőjében.

Lehetetlenség nem szeretni Fésűs Évát Meséi a lelkünkben élnek tovább -->