Közélet

2017.03.24. 15:46

Milliókat spórolnak meg az iskolák felújításával

Látványosan megújul az Eötvös Loránd műszaki szakközépiskola kollégiuma: pénteken kezdték a helyszínre szállítani az ablakokat. A Kaposvári Szakképzési Centrum közel 130 millió forint pályázati forrásból korszerűsíti a létesítményt, s eközben további műszaki, technológiai fejlesztéseket valósítanak meg a somogyi iskolákban.

Harsányi Miklós

– Jelentős átalakítás kezdődik a kollégiumban – mondta lapunknak Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum (KSZC) főigazgatója. – Hosszú ideje esedékes a fejlesztés, s az energiatakarékosságot szolgálja a nagyszabású nyílászárócsere. Több mint 160 új ablakot helyeznek el hamarosan az épületben, s a 2600 négyzetméternyi falon kívül még a tetőt is leszigetelik: a beruházást egy kaposvári vállalkozás végzi.

Több iskolát is felújítottak már

A kivitelező pénteken kezdte a munkát, s december végéig megújul az épület. Szakemberek azzal számolnak: a korszerűsítés révén évente több millió forintot takarítanak meg a fűtésnél. Csiba Ágota rámutatott: ezzel párhuzamosan több somogyi iskolában fontos átalakítást, fejlesztést hajtottak végre. A kaposvári Széchenyi kereskedelmi és vendéglátóipari szakképző iskolában – az elhasználódott csővezeték miatt – korábban lezárták az egyik vizesblokkot, amit nemrég közel hárommillió forintból tettek rendbe. Az Eötvös Loránd műszaki szakközépiskola vizes blokkjában is elöregedett a csőhálózat, rendszeresek voltak a csőtörések valamint a dugulások: a létesítmény felújítása 11 millió forintba került.

A diákok javát szolgálja a felújítás

A barcsi Dráva Völgye gimnázium középrigóci kollégiumában az épület szerkezete nedvesedett, a vakolat hullott, s a falak penészesedtek. Gond volt ugyanis a szigeteléssel, így az építkezésre 6,5 millió forintot kellett fordítani.
– A KSZC-hez tartozó valamennyi tanintézményben igyekszünk segíteni – hangsúlyozta Csiba Ágota. – Az átalakítás, a kisebb-nagyobb modernizálás minden esetben a diákok javát szolgálják. Azt akarjuk, hogy ideális körülmények között sajátítsák el az elméleti, gyakorlati alapokat a somogyi fiatalok.

Több mint 400 számítógép a diákoknak

– Ha lépést akarunk tartani a technikai-technológiai megújulással, időről időre szükség van az oktatást közvetlenül segítő eszközök, felszerelések valamint a különféle kiegészítő berendezések beszerzésére – emelte ki Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója. – Lényeg a hatékonyság: szerintem olyan korszerűsítésre van szükség minden téren, ami előnyös változásokat indít el a képzésben. Tizenegy iskolánkban az idén 358 asztali számítógépet továbbá 85 notebookot helyeztünk üzembe. Így többek közt a Lamping József műszaki szakgimnázium, a kadarkúti Jálics Ernő, illetve a Széchenyi István kereskedelmi és vendéglátóipari szakképzőiskola jutott gépekhez, de modernizáltuk a nagyatádi szakképző iskola, a barcsi Dráva Völgye szakgimnázium felszerelését is. A feladatok időről időre változnak, a lényeg nem: az értékteremtő fejlesztést folytatni akarjuk a Kaposvári Szakképzési Centrumhoz tartozó valamennyi tanintézményben.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!