Közélet

2017.04.23. 16:30

A borokba a nyári pezsgés és a tóparti napfény is beköltözik

A Balatonboglári Hegyközségi Tanács idén ismét megrendezte hagyományos tavaszi borvidéki borversenyét Rádpusztán. 167 féle dél-balatoni bort bíráltak a szakemberek.

Lengyel János

A bor az egészséges és vidám emberek itala, ezért különösen fontos azoknak a szerepe, akik kiválasztják közülük a legjobbakat – mondta dr. Kállay Miklós professzor, a Szent István Egyetem Szőlészeti és Borászati Intézet igazgatója, a borverseny elnöke pénteken Rádpusztán, amikor úgymond eligazította az összegyűlt szakértőket, akik 167 tétel megkóstolására adták a fejüket.

Ismert és elismert borászok pontoztak a Balatonboglári Borvidék legnagyobb borversenyén. Bujdosó Ferenc, a borvidék hegyközségi tanács elnöke arra biztatta az ítészeket, szakértelmükkel is segítsék, hogy a balatoni borok még jobbak, a borászok pedig még sikeresebbek legyenek. Ennek érdekében már szövetséget is kötöttek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Somogy megyei önkormányzat összefogásával. Ezt már Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke hangsúlyozta, s invitálta az érdekelteket a kaposvári Vigasságok terére, a június elején első alkalommal megrendezendő borfesztiválra.

Negyven borász nedűit ízlelte a huszonnégy bíra

A jó bornak is kell cégér – tartja magát a mondás, s nem véletlenül. A dél-balatoni bort közel, s távol jól ismerik, egészen kiváló minőségéről viszont még mindig van mi újat mondani. Ezt erősítette meg Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője is. A dél-balatoni borokat nem elég dicsérni, inni, sokat kell beszélni is róla, hogy még többen felfedezhessék egészségjavító és embert vidító tulajdonságait. Mert ezekbe a borokba a nyári pezsgés és a balatoni napfény is beköltözik.
A negyven borász 38 féle vörös, 91 fehér, 23 rozé, egy siller, 10 gyöngyöző bort és négy pezsgőt hozott el a megmérettetésre. Négy bizottságban 24 szakember bírálta a mintákat.

A borverseny végeredménye elérhető itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!