Közélet

2017.04.25. 13:15

Visszavonja az állam a területmegosztó határozatot

Megnyugodhatnak a karádi szőlőtermelők nem vesztik el a 20 éve művelt szőlőterületeiket – derült ki azon a lakossági fórumon, melyre az érintetteket hívták meg.

Kolumbán Tünde

Az egyik legkedvezőtlenebb tulajdoni forma

Hamarosan kézhez kapják azt a határozatot, ami alapján az állam visszavonja a terület megosztását. Néhány nap alatt világossá vált, hogy technikai hiba okozta a terület megosztásával kapcsolatos eljárást.
Az osztatlan közös az egyik legkedvezőtlenebb tulajdoni forma, ennek felszámolására megvan a kormányzati szándék – mondta Witzmann Mihály országgyűlési képviseli a hétfői karádi fórumon. – Amikor a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a faluban, az egykori állami gazdasági területen is kezdeményezte az osztatlan közös felszámolását, akkor nem vették észre, hogy az eljárásrend ezen a területen nem alkalmazható, hiszen az nem részarány földtulajdon.



A terület állapota jogilag rendezett

Az osztatlan közös megszüntetését technikai-eljárási hiba miatt indították el, figyelmen kívül hagyták, hogy a terület állapota jogilag rendezett. – Három nap elegendő volt a hiba feltárására – mondta a gazdák ügyét felkaroló országgyűlési képviselő, akitől további segítségre számítanak az érintettek. A visszavonó határozat kézhezvételét követően a karádiak ugyanis azt szeretnék elérni, hogy az állam ismerje el: a gazdáké az 1980-as években önerőből telepített szőlő.

Nem csak anyagilag, érzelmileg is kötődnek a területhez

– 1992-93 között volt állami gazdasági dolgozóként lehetőségünk volt arra, hogy 20 aranykorona juttatásban a szőlőnk alatti területet megvegyük. Ami megmaradt az államnak, az a terület szőlőtelepítésre alkalmatlan volt. Azt szeretnénk, ha ezt elismernék – mondta az egyik érintett tulajdonos, aki szerint az állam a maga 3,5 hektárjának egy részén telepíthet erdőt, más célra a meredek domboldal nem is igazán alkalmas. Ha az egyezség megszületik, akkor a tulajdonosok végső soron kezdeményezhetik a terület megosztását, így végül az osztatlan közös tulajdon is megszűnhet. A gazdák nem csupán érzelmileg kötődnek az évtizedek óta művelt karádi szőlőterületekhez, hanem anyagilag is. A területen jó minőségű szőlő terem, ami savas, így különösen pezsgőgyártáshoz kiválóan értékesíthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!