Közélet

2017.05.24. 18:01

Egy teszt mindenek felett – nyolcvan feladat várt a diákokra

Az ország összes iskolájában, így Somogy megye minden oktatási intézményében kompetenciamérés várta szerda reggel a 6., 8., 10. évfolyamos diákokat. A fiataloknak szövegértési és matematikai kompetenciájukról kellett számot adniuk, a vaskos tesztfüzet kitöltésével.

Koszorus Rita

– Somogyban 2874 6. évfolyamos, 2746 8. évfolyamos és 2581 10. évfolyamos diák vett részt a felmérésben – mondta Pongrácz László, az Oktatási Hivatal, Köznevelési Programok Főosztályának vezetője. – A kompetenciamérés két fontos területet néz: az egyik a szövegértés kompetenciája, mely az önálló ismeretszerzés legfontosabb csatornája. A másik ilyen a matematikai eszköztudást méri. Ez lényegében nem matematikai tudás, hanem az eszköztár alkalmazása gyakorlat közeli, egyszerű helyzetekben.



Pongrácz László hozzátette: ezek a területek nem egy-egy tantárgyat takarnak, hanem a fiatalok komplex tudását, s azt, hogy a tudásukat, miként tudják használni. – A mérésre azért van szükség, hogy az intézmények megismerjék, milyen sikerrel dolgoztak ezeken a területeken. Az eredmények az egész tantestület, s az egész iskola komplex hatását mérik.
A kérdőívek adataiból képzett, a tanulóközösség szociokulturális hátterét megjelenítő családiháttér-index segítségével összehasonlíthatóvá válik az azonos, vagy hasonló körülmények között élő diákokat oktató iskolák teljesítménye, tette hozzá a Köznevelési Programok Főosztályának vezetője.

Fontos visszajelzés a pedagógiai munkáról

A kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 12 intézményében ragadtak tollat a diákok. 527 6. osztályos és 492 8. osztályos diák vett részt az országos kompetenciamérésben. Szalai Rudolf igazgatóhelyettestől megtudtuk, négyszer negyvenöt perc alatt kellett a fiataloknak teljesíteni a szövegértési és a matematikai kompetenciákat felmérő feladatokat, amelyekből mintegy 80 volt a munkafüzetben. – A feladatok az életet próbálják modellezni – mondta a pedagógus. – Megdolgoztatják a diákokat a feladatok, de ez fontos visszajelzés lesz a pedagógiai munkáról. A februárban nyilvánosságra kerülő adatok alapján tudjuk majd, merre kell még fejlődnünk.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!