Kultúra

2017.05.25. 18:23

Három új előadás a Roxínház színpadán

Három új darabot mutat be a 2017/2018-as évadban a Roxínház, ezen kívül három produkció műsoron marad, s három vendégelőadást is megtekinthetnek a nézők – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Harsányi Miklós

A Roxínház gyermek és felnőtt tagjai látványos táncprodukciót adtak elő a Fő utcán, mellyle – méltán – nagy sikert arattak. Pintér Kata rendező elmondta: három új bemutatójuk lesz. A Süsü, a sárkány kalandjain kívül az Ózt, illetve Goldoni-Mohácsi-Fuchs: A kávéház című darabot is műsorra tűzik.
– Várhatóan sokan lesznek kíváncsiak majd a vendégelőadásainkra is – folytatta. – Kaposvártól Kaposvárig címmel Koltai-kabaréra válthatnak belépőt a nézők, s Bezerédi Zoltán előadóestjén kívül a Színházi legendák elnevezéssel beszélgetéssorozatot tartunk a Kaposvár-jelenség színészeivel.

[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A Roxínház tagjai látványos táncprodukciót adtak elő a Fő utcán
[/caption]

Az utóbbi évadban is nőtt a nézők száma, s tekintettel az ígéretes előadásokra, a Roxínház vezető munkatársai azzal számolnak, hogy a mostani 4000 helyett hamarosan még több bérletet váltanak a vendégek.



[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Három új darabot mutat be a 2017/2018-as évadban a Roxínház
[/caption]

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!