Közélet

2017.05.26. 16:02

A normál élmény már nem elég – egyre több a piáló fiatal

Lassan nem alkoholstratégiára, hanem józansági stratégiára lesz szükség, hangzott el a Pannónia Pszichiátriai Egyesület 31. Vándorgyűlésén Barcson, ahol a fiatalok alkoholproblémáinak sokasodása volt a téma.

Kraft-Hosszú Ildikó

A konferencián a fiatalok alkoholproblémáinak sokasodása kapcsán a Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanszékvezető docense rávilágított: már nem az egyedüllét, a társas problémák, hanem a fogyasztói társadalom térnyerése miatt fordul az alkohol felé ez a korosztály. Hoyer Mária szerint már nem elég a normál étel, a normál élmény sem, mindenből az extra kell. A kilábalás pedig nem éppen rövid folyamat, hiszen a leszokást követően még tíz évvel is tetten érhető az egykori betegnél a döntéshozatalok esetében a zavar.



A négy megye (Somogy, Baranya, Tolna és Zala) szakembereit tömörítő közösség minden esztendőben egy konferencia keretében cseréli ki szakmai tapasztalatait és készül az új kihívásokra. Stark András elnök szerint Pécs egy olyan anyaszékhely, ahonnan közös szemlélete is származik a térség szakembereinek. Éppen ezért az „Értékeink” cím köré szervezték a két nap tematikáját. Bagi Borbála, a házigazda Barcsi Kistérségi Járóbetegellátó Intézet neurológusa szerint egy ilyen lehet, ha az új gyakorlatnak megfelelően nem a beteget, a klienst nézi a szakember, hanem a családot. A közeli hozzátartozók ugyanis szakmai tanácsok nélkül nem tudnak megfelelő támogatást adni.

Az együttműködés, a tapasztalatcsere fontosságára hívta fel a figyelmet Kisimre László, a házigazda intézmény igazgatója szerint a régiós együttműködés nélkül nem lehetne tudományos konferenciát szervezni Barcson, hiszen Pécstől nyugatra, Kaposvártól délre megszűnik az élet. A Pannónia Pszichiátriai Egyesület 1987 óta tömöríti a régió szakembereit, tanácskozását harmadik alkalommal rendezi a Dráva parti városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!