Közélet

2017.06.28. 07:04

Érméket és Fradi-relikviákat is hagyott a falura Torgyán József

Aranyból készült érmék és életének személyes dokumentumai – ezeket is Csokonyavisontára hagyta a januárban elhunyt Torgyán József. A hagyatékát nemrég vehette át a somogyi falu polgármestere, aki megdöbbent azon, milyen értékek kerültek így a falu birtokába.

Kovács Gábor

A magyar földművesek napja

Torgyán József és Csokonyavisonta kapcsolata azon alapult, hogy a kisgazda politikus fontos feladatának tartotta a község szülötte, Nagyatádi Szabó István emlékének ápolását. Két évvel ezelőtt kérte fel az önkormányzatot, hogy szólhasson pár szót egy emlékünnepségen.
– Mivel Nagyatádi Szabó István történelmi szerepét lényegesen alulértékeltnek tartotta Torgyán József, tett egy kezdeményezést – mondta Harasztia Attila csokonyavisontai polgármester. – Azt találta ki, hogy a nagy földosztó miniszter személyéhez kapcsolódva hozzuk létre a magyar földművesek napját, amikor a vidéki dolgozókat ünnepeljük. Mert szerinte ez volt az a réteg, amely mindig a hátán cipelte az országot. Sok válságból úgy lábaltunk ki, hogy az emberek elkezdtek dolgozni vidéken, és az segített. 2017-re tűzte ki az első magyar földművesek napjának időpontját. Elindult a szervezés, Torgyán József sok támogatót gyűjtött össze. Ez lett volna az elköszönése a politikától, az életpályája így lett volna teljes. Ám sajnos a halála közbeszólt. A temetésen ott voltunk mi is, csokonyavisontaiak, beszélgettünk, és úgy döntöttünk, hogy egy halott végakaratát mindentől függetlenül végrehajtjuk.



Fazekas Sándor lenne a fővédnök

Így hát a tervek szerint a magyar földművesek napját szeptember 16-án tartják majd Csokonyavisontán. Innen indulva országos rendezvénysorozattá válna, minden évben más Kárpát-medencei helyszínnel, és minden 10. évben újra Csokonyavisontára érkezne.  
– Tudomásom szerint a mostani politikai életben jelen lévő egykori kisgazda politikusok is a kezdeményezés mögé álltak – mondta Harasztia Attila. – A múlt pénteken adtuk be a földművelésügyi minisztériumhoz a rendezvény támogatási kérelmét. A fővédnök Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter lenne.

A Fradi-belépőjét is a falura hagyta

S miközben a magyar földművesek napját szervezték, nagy meglepetés érte az önkormányzatot. – Torgyán József özvegyétől tudtuk meg, hogy a hagyaték rendezgetése közben kiderült: az érmegyűjteményét ránk hagyta a kisgazda politikus – idézte fel a polgármester. – Azt hittem, hogy ez csak néhány érmét jelent, amelyeket például Chiléből kapott, ahol járt. Ám megdöbbentünk, mert nagyon személyes tárgyakat is kaptunk. Megtisztelő, hogy ránk hagyta örökül a parlamenti képviselői kártyáját, a parlamenti parkolókártyáját, a kisgazda igazolványát, az útlevelét, a kinevezése után a képviselői levelét, a Fradi-belépőjét. Megtalálhatók Fradi relikviák, a játékosok által aláírt mezek, zászlók, és sok róla szóló újságcikk, amelyeket összegyűjtött. Voltak olyan érmek, amelyeket azóta titkos helyre vittünk, annyira értékesek. Néhány napig hevertek egy táskában, amíg észre nem vettem, hogy a plakett, a Szent Korona kicsinyített mása, a jogar és az országalma aranyból készültek. A hagyatékot méltóképpen kiállítjuk majd, mert függetlenül attól, hogy Torgyán Józsefet ki hogyan értékeli, mégis a 90-es évek politikai életének meghatározó alakja volt.

Torgyán József hagyatéka a falumúzeumba kerülhet

Barcsi múzeulógusok segítségével alakították át a falumúzeumot Csokonyavisontán. A szülőházban, a Nagyatádi Szabó István Emlékházban összegyűjtött korabeli tárgyakat úgy állították ki, hogy egy módosabb gazda házát jelenítsék meg 1910-20 tájékáról. Így nézhetett ki Nagyatádi Szabó István egykori szobája is, az ő fellelhető relikviáit is bemutatják. Egyetlen szoba azonban üresen maradt még az épületben. A tervek szerint itt kaphatnának helyet Torgyán József személyes tárgyai, amelyet a kisgazda politikus a településre hagyott örökül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!