Közélet

2017.06.27. 17:02

Mit néz, és mit oszt meg?! Ne legyen felelőtlen a felhőtlen netezés

Nyáron több időt tölthet a gyermek az internet előtt, így nagyobb az esélye a felelőtlen internethasználatnak is. Akár képet és adatot is küldhet magáról idegeneknek, akik visszaélhetnek azzal. Óvatosságra int a pszichológus, a magyar rendőrség pedig csatlakozott a gyermekek online szexuális kizsákmányolása elleni nemzetközi kampányhoz.

Gyeszát Zsolt

Fontos beszélni a témáról a lapunk által megkérdezett kaposvári szülő szerint, akinek egy 7 éves fia és egy 14 éves lánya is van. Úgy véli, bár segítséget jelenthet az internetes szűrőprogramok használata, hogy ne férjen hozzá a gyermek bizonyos tartalmakhoz, ők nem élnek ezzel a családban.
– A gyerekek számítógépe abban a szobában van, ahol a szülőké is, s ez már egyfajta kontrollt jelent – mondta a többgyerekes családapa. – A fiatalok szexuális felvilágosítását már korán, fokozatosan érdemes elkezdeni, hogy ne teregessék ki magánügyeiket idegenek előtt. Ezért nagy a szülő felelőssége, hogy legyen bizalom közte és gyermeke között.



Előadások a biztonságos internethasználatról

De miért osztanak meg idegenekkel intim képeket magukról a fiatalok? – A kíváncsiságon túl kapcsolódni és tartozni szeretnének valahova, ehhez használják eszközként az internetet – mondta el kérdésünkre Balatincz Gabriella kaposvári tanácsadó szakpszichológus. – Az online szexuális zaklatók először a fiatalok bizalmába férkőznek, akik egyre inkább azt érzik, hogy már nem egy idegen, hanem egy jó ismerős vagy barát áll a képernyő másik oldalán. Épp ezért veszélyeztetettebbek azok a fiatalok, akik magányosak, alacsony az önbecsülésük vagy konfliktussal teliek a családi kapcsolataik. Hiszen szomjazzák az elismerést és az intim képeik megosztásától várják a pozitív visszacsatolásokat.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól kérdésünkre megtudtuk: ahogy azt korábban is tették, előadásokon hívják fel a figyelmet az internetbiztonság fontosságára a megye oktatási intézményeiben a bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberek.

Fontos a szülő gyermek közötti bizalmi kapcsolat

Balatincz Gabriella szerint akár valós, akár online szexuális zaklatás éri a gyermeket, érdemes szakember segítségét is kérni. Ezzel is megelőzhető a poszttraumás stressz, ami egy lelkileg megterhelő, traumatikus esemény után alakulhat ki, s több tünete lehet. Így például alvászavarok, rémálmok, az esemény újraélése emlékbetörések formájában, lehangoltság, étvágytalanság, a baráti kapcsolatok beszűkülése. A szakpszichológus azt javasolja: olyan bizalmi kapcsolat kialakítására törekedjen gyermekével a szülő, hogy bármilyen érzéssel, problémával hozzá fordulhasson a fiatal. Az internettől való eltiltás helyett érdemes a gyermekkel közösen kitalálni, milyen eszközökkel lehet megakadályozni az esetleges online zaklatást. Online bántalmazásra utaló jel lehet még az elmagányosodás, s az is, ha a gyermek hanyagolja hobbijait, esetleg az iskolai teljesítménye romlik.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!