Közélet

2017.06.27. 16:57

Szent László példát adhat nekünk, a kései utódoknak is

Katonai tiszteletadással bemutatott szentmisével folytatódott a Szent László Napok programja a somogyvári bencés apátság romjainál.

Sonline

A nemzetvédelmi egyetem hallgatói tizenkét kilométeres gyalogmenet után érkeztek meg a helyszínre, ekkor kezdődött a szentmise a somogyvári nemzeti emlékhelyen. Köszöntőt mondott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, aki beszédében méltatta Szent László nagyságát, uralkodásának történelmi szerepét, ami példát adhat nekünk, a kései utódoknak is.



Az ünnepi misén szentbeszédet mondott Varga László, a Kaposvári Egyházmegye püspöke. Az ünnepi misén részt vett a Szent László Katonai Zarándoklat több támogatója is, így Móring József Atilla országgyűlési képviselő, Neszményi Zsolt kormánymegbízott, Szita Károly Kaposvár polgármester is. Jelen volt még többek között Biró Norbert, a Somogy megyei közgyűlés elnöke is. Az ünnepi szentmise végeztével minden résztvevőt ebéddel kínáltak a rendezők, majd katonai bemutatókat nézhettek, volt lovagi próba, íjászat és sportlövészet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!