SONLINE

Étlapozó Megyei gasztronómiai körsétánkban visszatérünk azokba az éttermekbe, amelyekben jót ettünk, vagy ahonnan éhesen távoztunk...

Másfél esztendős hanyagolás után merészkedtünk újra a rengeteg közepébe, hogy békés ebédünket suhogó fák tövében költsük el a Villa Curpád vendégeiként. Szervezetünk kibírta az áprilist idéző időjárásszeszélyt, így a totális csárdajellegben berendezett fedett külsőségeknél, azaz a terasznál maradtunk.

Komoly felszolgálók érkeztek segítségünkre, akik nem éppen könnyű, igazán magyaros választékot tártak elénk sebtében étlap segítségével, majd a rendelés felvételénél kenyérlángossal, házi zsírral és hagymával megpakolt tányér ajándékával fokozták éhségünket. Az előételtől, no és persze a friss tavaszi levegőtől felbátorodva mi sem könnyű ebédféléknél határoztuk el magunkat. A piros bonyhádi fazékban sejtelmes sűrűséggel gőzölgött a magyaros gombaleves a tálalás pillanatában, és akkor még nem sejthettük, hogy az ízek kémiája ezzel az egy fogással is eltelített volna bennünket. A fűszerek olyan pírt hevítettek már az első tányér után az arcra, hogy legszívesebben csárdásra indultunk volna a főszakáccsal örömünkben. A hamisítatlan pontossággal zöldségezett fácánleves igen nagy szeretettel elkészített erejét merengve hörpöltük magunkba az utolsó kanálig. A vadászokat kihűléstől óvó főzet még nagyanyánk vasárnapi húslevesét is újragondoltatta a felejthetetlen ízeknek köszönhetően.



A levesek utáni pihegést két hatalmas, gazdagon megrakott tányér zavarta meg a messzemenőkig pontos és figyelmes főpincérünk közreműködése nyomán. A rakott hátszín valósággal kitornyosult a héjával sütött burgonyakarikák alkotta padlózatról. A tökéletesen puha húst párolt gombaköltemény, a házi oldalas irányából, a nemesebb részeket bőségesen kanyarítva metszett szalonna, olvadozó sajt és egy mosolygós tükörtojás fedte szemünk gyönyörködtetésére. A részleteket külön értékelő és az egység után kutakodó kóstolás meggyőző tudásról árulkodott, így nem sokat teketóriáztunk az ízlelgetés nehéz munkájával.

A ház specialitásaként kínált Villa Curpad salátát egy jellegzetes tartárközeli (a teljes megfejtés valószínűleg üzleti, szakácskülönböztető titok) öntet keltette életre. A friss alapsalátát a konyhában készített legkülönfélébb húsízelítők tették tartalmassá. Az egyetlen véleményes megoldást azonban itt, a levekre buckázott különleges kínálatban fedeztük fel. A hal, azaz pontosabban a halpástétom tört darabkáiból mintha konzervélmény szomorította volna el ízlelőbimbóinkat. Levontuk a tanulságot.


A festői környezet, a somogyi betyárok könnyeit előfakasztó hangulat, a precíz kiszolgálás és az egy pont kivételével tökéletes ételfelhozatal csak bátran idézhető és mindenkinek ajánlható élményeket hagyott bennünk. A hatalmas adagok után csak azt sajnáltuk, hogy bár incselkedtünk a  gondolatával, nem mertük kipróbálni a prószát. Kívántuk, de illendő távozásunkat nem akartuk tönkretenni – önmagunk méltóságával szemben - egy elhamarkodott és nyilvánvalóan el nem titkolható nadrágszíjengedéssel.