Leborultunk a szakács tudománya előtt
Mik ezek?
XMely nevével ellentétben külsőleg inkább a múlt század eleji csárdákra hajaz. Belépve az ajtón tovább erősödik a betyárvilág iránti nosztalgia, mintha csak Rózsa Sándor alföldi törzshelyére érkeztünk volna. A bútorok, a díszítés mind a magyar múltat idézi, ám ügyesen a jelenkor kényelmi követelményeihez igazítva. Csak a falakra aggatott naiv falusi festmények láttán csökken némiképp lelkesedésünk.
Letottyanunk a padokra, s alig helyezkedünk el, pincérünk máris köröttünk tüsténkedik: ajánl, magyaráz, felvilágosít, ám cseppet sem tolakodóan, inkább kimérten barátságosan. Csak lassan sikerül választanunk, az étlapról szinte mindent megkívánunk, ám végül sikerül megegyeznünk.
Pincérünk térülfordul, s mire észbe kapunk, máris decens partedli lóg a nyakunkban, majd, hogy elüssük az időt a levesig, hatalmas tányéron pirított langalló, hagyma és pecsenyezsír érkezik – előételként, grátisz. Aztán jön a leves is, tálnyi kiszerelésben, jó kedvvel, bőséggel. A húslét sem érheti panasz, ám a bableves Shakespeare-t is szonettre ihletné. Külön tányéron szervírozzák a benne főtt körmöt, hozzá torma és tejfel dukál, a lében pedig megáll a kanál. Valódi bableves ez, meganynyi zöldséggel, csülökkel, füstölt hússal.
Már ez is elég lenne, ám a java még csak most következik. A kétszemélyes Villa Curpád-tál egy nagycsaládnak is elegendő lenne: csirkemell, steak, karajsült, vadragu áll halmokban, s hozzá gánica, tócsni, steakburgonya és rizs köretnek. A csirkét sajtmártással adják, mely ízlésesen fokhagymás, ám mégsem tolakodó, a steak omlós és ízletes, a vadragutól pedig eláll a szavunk. Konyakos, bazsalikomos műremek – gondolatban leborulunk a szakács tudománya előtt –, omlós, a bőnyét még hírből sem ismerő hússal, s olyan ízvilággal, melytől elszokott a városi menzakoszton felnőtt ember gyomra.
Mely már a tál harmadánál vészjeleket ad, ám szemünk nem tud betelni a lucullusi lakomával, így ha hatalmas küzdelem árán is, de legyőzzük az ételhalmot. Melyhez kiválóan paszszol a szintén pincérünk által ajánlott házi saláta. Hordóban érlelt káposzta, vele töltött paprika, pepperoni, almapaprika, uborka – s valódi házi ízek: nem sós, nem túl savanyú, nem kiált szódabikarbónáért, mégis emlékezetes marad sokáig.
Értékelés
Személyzet (1-10 pont): 10
Közönségkedvenc.
Környezet (1-10 pont): 8
A képeket tudnánk feledni.
Étel (1-20 pont): 20
Leborultunk...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. csabi 2008. május 27. 22:33
Nekem bejött,korrekt hely.
-
2. MB 2008. május 16. 22:39
A "Villa" Kiskorpádot eddig 2 alkalommal találtuk meg.
1./ zárva ( nem hétfő )
2./ május 4. Teltház, 1 felszolgáló nagyon igyekezett, de ennyi vendégre kevés volt (szerintem). Konyha: Valami iszonyatosan leégett hús szaga terjedt szét az egész fogadórészen. Megkaptuk a 2 személyes tálon.Nagyon felejthető.
Ezután ide nem vittem vendégeimet.
3./ Nem hiszem el, hogy a korábbi véleményeket olvasva csak mi járhattunk így. Három a magyar igazszág, még egy próba következik. -
1. Zebike 2008. május 9. 21:27
A "világ végén" igen kellemes meglepetés ez a csárda! Sajnos, annak nehéz megközelíteni, akinek nincs autója.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









