2022.02.22. 20:02
A laptoppal új esélyt is kaptak a diákok
Kedden több somogyi iskolába is megérkeztek a tanároknak és diákoknak szánt notebookok. A megyébe 109 helyre 2307 notebook kerül, 855 pedagógus és 1452 kilencedik évfolyamos diák kap számítógépet, táskát és egeret.
Fotó: Lang Robert Kaposvar
Dunaszekcsőről érkezett Fodorné Bencze Szilvia a Bárczi iskolába. Kedden délután vehette át autista fia, Igor laptopját. – Kisfiam 9. évfolyamon szakácssegédnek tanul – mondta. – Egy régebbi laptopunk volt eddig otthon, azon tanul az egyetemista testvére, most viszont már mindkettőjüknek lesz számítógépe.
– Hetvenkilenc notebook érkezett kedden iskolánkba, amelyet a 9. évfolyamos tanulóink és pedagógusok kapnak meg – mondta el Kovács Attila, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ főigazgató-helyettese. Hozzátette, a digitális oktatás során kiderült, hogy diákjai eszközellátottsága nagyon rossz. – Volt olyan család, ahol három diák osztozott egy telefonon, amelyet akkor tudtak használni, mikor az édesapa hazaért a munkából – jegyezte meg a főigazgató-helyettes. Kiemelte, a digitális eszközök használata a fogyatékkal élő fiatalok fejlesztésében nagyon sok lehetőséget rejt magába.
Reggel tíz órakor kétszáz laptop érkezett a kaposvári Táncsics gimnáziumba. Vámosi László, az iskola igazgatója elmondta: 195 diák és 5 pedagógus kapja meg a következő napokban a szetteket. – Tavaly a kaposvári tankerület segítségével sikerült 32 laptopot beszerezni a tanulóinknak, az új eszközökkel sokkal hatékonyabb lehet az oktatás a jövőben – emelte ki az igazgató. – Az informatikát a gimnáziumban emelt szinten is tanulhatják a diákok, közülük többen az országos versenyeken a döntőkben szerepelnek. A tanulók egészen a negyedik évfolyamig használhatják a modern eszközöket.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint Somogyban 109 helyre 2307 notebook kerül. 855 pedagógus és 1452 kilencedik évfolyamos diák kap modern eszközt. A szaktárca azt is közölte: négy éven át, felmenő rendszerben, minden 5. és 9. évfolyamos diák számára igényelhetnek szüleik notebookot.
Eszközt adnak a digitális versenyhez
– 2016-ban alkotta meg a kormány a digitális oktatási stratégiát és 201 milliárd forintot különített el fejlesztésekre – mondta el Gelencsér Attila, Kaposvár és környéke országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján, amelyet egykori iskolája, a Táncsics Mihály Gimnázium előtt tartott. A képviselő kiemelte, a digitalizáció nem választás kérdése, elkerülhetetlen, egy új módszertannal a tantermekben is szükség van a modern technikák alkalmazására, hogy a tanulók fel tudják venni a versenyt a 21. század kihívásaival. – 615 ezer notebook, 13 500 digitális interaktív panel és 15 ezer robotikát fejlesztő eszköz érkezik országszerte az iskolákba, a napokban Kaposváron és környékén 699 notebookot kapnak kilencedikes diákok és 307 pedagógus – mondta Gelencsér Attila.
Fotó: Lang Róbert