2023.12.07. 15:05
Nyereménytető kerülhet a kutyatáras ebek feje fölé
Legyen tető minden kutya feje felett! – ezzel a címmel nyereményjátékot szerveztek, melyen első helyen végzett a Kutyatár Természet és Állatvédő Egyesület. A 2012-ben alapított csapat 530 szavazatot kapott.
Fotóillusztráció
Fotó: Lang Róbert
– Összesen 25 négyzetméter fém trapézlemezt kapunk, amit a kutyakennelek lefedésénél használunk majd fel – mondta Boncz Edit, az egyesület elnöke. – Örülünk a nyereménynek, így hamarosan három építmény felújítására nyílik lehetőség.
A Kutyatárnál jelenleg is telt ház van, összesen 230 kutyáról gondoskodnak az egyesület tagjai. Három hónapja ennél is több, csaknem 290 eb volt a telephelyen, ám azóta újabb állatokat fogadtak örökbe. Az elnöke elmondta: gyakran kapnak bejelentést kidobott, elhagyott kutyakölykökről, a héten is közreműködésüket kérték. Igyekeznek folyamatosan segíteni, csakhogy a telep befogadó-kapacitása véges. A zömében keverék kutyákon kívül 40 macskát is tartanak, az állatok folyamatos etetése, gondozása jókora összegbe kerül. Így minden felajánlásnak örülnek és továbbra is várják az újabb jelentkezők támogatását.
– Naponta nagyjából 100 kiló száraztáp fogy el a telepünkön – hangsúlyozta az egyesület elnöke. – Nyilván ez csak egy tétel a több közül, de a kiadások évről évre nőnek. Az állatok etetésén kívül többek közt a kennelek karbantartására is szükség van és mivel az utóbbi időben jelentősen megdrágult a fémlemez, így a mostani nyeremény különösen fontos számunkra.
Az adventi időszakban cégek is segítenek az egyesületnek, a száraztápon kívül tisztítószereknek is hasznát veszik. Boncz Edit hangsúlyozta: 2024-ben újabb területet szeretnének annak érdekében, hogy mostaninál nagyobb és kedvezőbb feltételek között dolgozzanak. A napi munkán kívül lényeges feladatnak tekintik, hogy minél több helyen bemutatót, előadást szervezzenek a felelős állattartásról. Somogyi óvodákat és iskolákat keresnek fel és tervek szerint újabb közösségi rendezvényekre is ellátogatnak. Hangsúlyozta: a leendő gazdának felelősen kell döntenie, az állattartás ugyanis hosszú távú elköteleződést jelent.