2024.01.24. 17:21
Fák árnyéka alatt futhatunk a jövőben a Városligetben
Összesen 89 fát ültetnek a kaposvári Városligetben. Szakemberek ezzel párhuzamosan a Keleti temetőben és az Ezredév utcában is tovább folytatják a famegújítási programot.
Gőzerővel zajlik a városban a faültetési és famegújítási program. Borhi Zsombor alpolgármester szerint ez egy lakossági kérés volt, elsősorban a futókört használók azt szerették volna, hogy egy kicsit árnyékosabb körülmények között tudják majd a nyári időszakban használni a pályát.
A vízpartra fűzfákat ültetnek, de lesz éger, hársfa, díszcseresznye, díszberkenye, ostorfa, sőt, néhány mamutfenyő is. Az is elhangzott: a héten elindul a Keleti temetőben a famegújítási program második üteme. Szintén a héten kezdődik a dr. Kovács Sebestyén Gyula utcában a munka, ahol 37 fát újítanak meg. S az Ezredév utcában is elindul a fák megújítása.
– Azt a programot, amire az idén 150 millió forintot szánunk, gőzerővel folytatjuk – hangsúlyozta Borhi Zsombor. – A későbbi ütemekről fokozatosan tájékoztatjuk a lakosságot.
Az alpolgármester arról is szólt: a héten befejeződik a Rippl-Rónai parkban a famegújítási program, tavasszal még új virágágyásokat is megvalósítanak. S további virágágyásokat, új évelőket alakítanak ki a lakótelepeken, elválasztósávokban. Borhi Zsombor a munkálatok kapcsán hangsúlyozta: Kaposváron van talán a megyeszékhelyek közül az egyik legtöbb fa. Melyek jelentős része elérte az életkorának a határát, sajnos veszélyessé váltak. Csak azokat a fákat vágják ki, amelyeknek már nem tudják megújító metszéssel meghosszabbítani az élettartamát.
Birtokba vették a Kovács-Sebestyén utcát
A dr. Kovács-Sebestyén Gyula utcában január 24 és 31 között mindkét oldalon megújul a fasor. Szerdán már szakemberek vették birtokba az utcát, gépekkel vonultak fel, lezárták az utca mindkét elejét, a gyalogosok valamint a gépkocsik be-, illetve kihajtását folyamatosan segítették. Az utca lakóit időben tájékoztatták a közelgő munkáról, a postaládákba dobták a szórólapokat.
A helyszínen dolgozó csapat egyik munkatársa szerdán azt mondta: az állapotfelmérés alapján négyfát kivágnak, a többinél ápoló metszést végeznek el. Összesen 34 fa van az utcában, a tíz tagú csapatban minősített faápolók és favizsgálók is dolgoznak.
– Az összes fát előzetesen alaposan megvizsgálták a szakemberek – derült ki a Kapos Holding Zrt. tájékoztatójából. – Az elszáradt, balesetveszélyes, helyenként már a gyalogosokat és a parkoló autókat is veszélyeztető ágak levágásán túl az egészségügyi metszéseket is elvégzik, ezzel a fasor élettartalma is megnő. A metszések mellett a beteg fákat is kicserélik, a helyükre amint lehet, újakat ültetnek majd.
A faápolási munkálatok idejére az utcát mindkét irányból lezárják. A Kapos Holding Zrt. arra kérte a lakosságot, hogy biztonság kedvéért gyalogosan is kerüljék el az érintett területet.
– A fákon a magasban alpinisták fognak dolgozni, akiknek a munka idején a földi forgalomirányítók segítenek majd, hogy az ott élőknek is biztonságos legyen a ki- és bejárás – közölte a zrt.