Kapocs a hívek és a lelkész közt a valamikori somogyis tördelő

– Édesapám református lelkipásztor volt, nagyapám pedig jegyző Gerendkeresztúron. Sajnos a kor járványa, a spanyolnátha elvitte – mesélte. – Apukámat Ravasz László, a későbbi püspök hitoktatója, Kádár Dénes lelkész vette magához hatévesen. Talán ezért voltak híresek az istentiszteleti prédikációi… Anyai nagymamám felsőmocsoládi református családból származott, míg a nagyapám Büssüből jött, az akkor még tiszta református településről. Vasúti térfelügyelő beosztásban dolgozott. Nagyszüleim az akkori Kaposvár szélső részén építettek családi házat. Ma ez már a belváros része. Édesapám 1954-től 1963. december 10-ig a zselickisfaludi gyülekezet élén szolgált, amikor magához szólította a Jóisten. Kilencéves koromtól Kaposváron tanultam egészen a főiskoláig, s nálunk minden vasárnap fontos volt templomban befejezni a hetet. 
– Volt-e az életében olyan pont, amikor elbizonytalanodott Isten létében? 
– Az általános iskolában azt hallottam, hogy a papok mind gazemberek, félrevezetik az embereket s ezen elgondolkodtam, hogy vajon apukám is ilyen volt? Anyukám azonban helyre tette a gondolataimat. 
– Érte-e megvetés, kapott-e billogot amiatt, hogy nyíltan vallotta: hisz a Fennvalóban? 
– Miután özvegy édesanyám nyomdászszakmára adott, a kaposvári nyomdavezető, egyben párttitkár – akivel együtt érettségiztünk a közgazdaságiban – komolytalan embernek titulált, mivel tudta: templomba járok. Ezért nem támogatta az előmenetelemet. A kaposvári városi párttitkár, Deák Ferenc, a város nagy hatalmú ura az 1978-ban tartott templomi esküvőnk után feljelentette apósomat, aki korábban a textilművekben volt művezető, és Deák Ferencet oktatta a szakmára, hogy legyen munkásmúltja. A textilművekben feltették a kérdést: vajon milyen fiatalt nevel az ilyen ember, akinek templomban esküsznek a gyerekei… 
– Azt tartják: a megtérés élethosszig tartó folyamat… 
–1968-ban konfirmáltam Kaposváron, 1987 óta a Kaposvári Református Egyházközség presbitere vagyok, egyben a legrégebbi a grémiumban. Sok mostani presbiter csak a rendszerváltás után vállalt ilyen tisztséget. Annak idején a kaposváriak szeretett lelkipásztorának, Ikafalvi Farkas Bélának a legkisebb fiával, Farkas Tamással – aki most Szombathelyen orvos – lettünk presbiterek. Gyermekeim és unokáim is részesültek a keresztség sákramentumában; két nagyobb unokám, Levente és Réka Kaposváron lett megkeresztelve. Ezért talán egyértelműnek tűnik, hogy Tímea lányomat az induló Lorántffy iskolába írattuk be 1992-ben. Némi vívódás megelőzte ugyan a döntésünket, de a Jóisten kegyelmében bízva úgy döntöttünk 15 másik családdal együtt, hogy gyermekünket az itt tanítókra bízzuk: Irma nénire és Tímea nénire. 
– Mint említette, több ciklus óta presbiter a helyi egyházközségben, s legutóbb is bizalmat kapott. Mi a dolga egy presbiternek? 
– Megvitatjuk az elvégzendő feladatokat, döntünk a felmerülő kérdésekben, a pénzügyekben. Két intézményt, a Csertán otthont és a Lorántffy iskolát működteti az egyházközség a vezető lelkipásztorral és a háromtagú gondnoksággal. Jelenlegi fő feladatunk egy új intézmény, a bölcsőde felépítése az Apáczai Csere János utcában. Már állnak a falai, terveink szerint szeptemberre kész lesz az épület. 
– Élettel teli, virulens ez a közösség. Ön szerint hogy lehet vonzóvá tenni a reformátusságot? 
– Petró László vezető lelkipásztor törekszik arra, hogy közösséget formáljon a decemberben megválasztott új presbitériumból, amely 20 fő- és 5 pótpresbiterből áll. Négy lelkész segíti ebben a munkában. Húsvét előtt a gyülekezeti házban böjti esték lesznek szeretetvendégséggel, valamint más presbiteri összejövetelek. A gyülekezeti csendes hétvégét Balatonszárszón tartjuk a Soli Deo Gloria-házban. A Tatán rendezendő Református Dunántúli Napokon szintén részt veszünk, de azon is dolgozunk, hogy márciusban megnyithassuk könyvesboltunkat, illetve kávézónkat. Ezek mind-mind közösségépítő alkalmak. 
– S fő bázisuk az „utánpótlásra” a Lorántffy iskola… 
– Igen. Az óvodai csoportokkal együtt mintegy 720 gyerek jár ide a kehidakustányi tagiskolával együtt. A gyerekek rendszeresen szerepelnek műsorukkal az istentiszteleteken, így a szülők is elkísérik csemetéiket a templomba. 23 évig dolgoztam a Somogyi Hírlap szerkesztőségében. Örülök, hogy népszerűsíthettem az iskolát a helyi sajtóban, de a Reformátusok Lapjában is megjelentek írásaim, fényképeim eseményeinkről. Volt, hogy azt kérdezték tőlem: „Ilyen jó iskola a Lorántffy iskola, hogy ennyit írtok róla?”. Azt válaszoltam: „Igen, mert nagyszerű pedagógusok oktatják a fiatalságot családias környezetben, és más, mint az állami iskola.” 
 

Karácsonykor együtt volt a család 

Nagy Miklóst arról is kérdeztük: mi jelenti hitén kívül a legnagyobb örömet. Így felelt: – A négy csodálatos unokám. Krisztina lányoméknál 3 van, ahol Réka fantasztikus tornász és kitűnő tanuló. Levente nagyon ügyes angolból, Nóri pedig még óvodás és jár úszni. Tímeáéknál egy remek fiúunokánk született, aki szeret focizni, de még ő is óvodás. Karácsonykor nagy örömünkre mindannyian itt voltak. El is mentem velük gyermek-istentiszteletre. A lányaim nagy odaadással nevelik a kicsiket, s ennek nagyon örülünk a feleségemmel.