A nő az élet!

Ne csak ezen az egyetlen napon ünnepeljük a nőket, hanem mindegyiken! Ezt talán minden szónok elmondja ilyentájt, hogy aztán a következő napon már el is felejtse! Tisztelet a kivételnek, ám ebben nem kellene, hogy kivételek legyenek. A régi és a modern világ minden ellentmondásossága ellenére ad jó és rossz példát egyaránt! Sorolhatnánk. A nőnapi beszédeket, írásokat is… 
Mégis kell lennie valami másnak is, s nemcsak a megszokottnak, kínosba váltó, elcsépelt szövegeknek. Jobb híján belelapoztam a Teremtés könyvébe, ahol ez áll: „A hatodik napon az Úr megteremté az embert. Férfinak és nőnek teremtette…” Szóval mindenekelőtt emberek vagyunk! Férfiak és nők! Ebből adódóan máris lehetne egy stabil kiindulópont: a nők szerepét a társadalomban csakis a férfiak szerepével együtt értelmezzük, ahol a versengés, a ki kit győz le helyett a szolidaritás a legfontosabb! Higgyük el: a nő és a férfi egyéni készségei és képességei összecsiszolhatók, összepasszíthatók, így az apa és az anya, a nagypapa és a nagymama együtt biztosan kitesz majd egy gyermekek számára oly fontos „mindentudó”, okos felnőttet. Olyat, akiről példát vehetnek a lányok is és a fiúk is egyaránt. Az egyes emberben többnyire hiába keressük az idealizált tökéletességet, mert az ennek való megfelelés lehetetlen. Ám attól még mindenki lehet az, aki! Például a nő, nő! Nő, aki életet ad, aki költőket ihlet, aki festők ecsetjeit vezeti. Nő, aki megannyi művészet és emberi cselekvés megtermékenyítő múzsája. Nő, aki egyedi, különleges, szépséges és bájos! Nő, akivel élni leírhatatlan, megismételhetetlen, sajátos érzés, többnyire gyönyörűséges, olykor teher, egyszerre felemelő és némelykor mégis nyűg: ám maga a megtartó bizonyosság. Nő, aki értelmet és életet is ad. Nő: lány, pár, feleség, anya és nagymama. Mind-mind gondoskodó, aggódó és féltő, simogató és korholó, beszélő és hallgató. Megismerhetetlen és megismételhetetlen, mint egy szál csodaszép virág. 
A modern világ, a modern elvárások felemlegetése nőnapkor is legtöbbször csak kifogás: Arról van szó, (…), ne lohadjuk, de mi férfiak – férfiak maradjunk és nők a nők – szabadok, kedvesek, – s mind ember, mert az egyre kevesebb… (József Attila) 
Boldog nőnapot!