2024.03.08. 07:00
A tulipán maradt az idén is a nőnapi slágervirág
Bár pénteken ünnepeljük a nemzetközi nőnapot, már csütörtökön virágözönbe borultak a boltok.
Szebbnél szebb tulipánok, rózsák tárultak a vásárlók elé, cserepes növényekből is színpompás volt a felhozatal. Több helyen tavaly óta 15–20 százalékkal drágultak a virágok, ám kereskedők szerint a somogyi fiúk, férfiak ragaszkodnak a tradícióhoz, édesanyjukat, feleségüket, párjukat megajándékozzák.
– A páromnak cikláment vettem, ez lesz a nőnapi ajándék – mondta Istiván Attila az egyik kaposvári virágüzletnél. – Nagyjából 2–3 ezer forintot szánok ajándékra, lehet, hogy még bonbont is veszek. Szerintem egy fontos ünnepről van szó, ami a szeretetről és a tiszteletről is szól. Lényeges, hogy a férfiak ne csak március 8-án legyenek kedvesek, figyelmesek a hölgyekkel, hanem az év minden napján.
Fonainé Hideg Beáta kaposvári virágkereskedő szerint alapvetően két részre lehet osztani a nőnapi virágvásárlásokat. A családtagoknak vett növényeken kívül akadnak férfiak, akik a munkahelyükön dolgozó hölgyekre is gondolnak, ők rendszerint egy vagy három szál virággal kedveskednek.
Az egyik üzletben egy szegfű 500 forintba került, a tulipán 580, a vágott jácint 780, a cserepes primula 1280 forintba került. Akadnak olyan vásárlók, akik a csokrot részesítik előnyben. A kisebb, három–öt szál virágból álló csokor 4–5 ezer forintból is kijön, a vegyes tavaszi csokorért, melyben frézia, tulipán, jácint is van, 5–6 ezer forintot kell fizetni a vevőknek. Rövid körsétánkon megállapítottuk, az örök klasszikusnak tartott rózsa szálanként 880–1200 forintba kerül.
– Szerintem a tulipán korábban és idén nőnapkor is az egyik legkeresettebb virág lesz – mondta Cseh Anita kaposvári kereskedő, aki csütörtök délután épp egy rózsacsokrot készített. – Időben megrendeltük az árut, felkészülten várjuk a vásárlókat, csak rózsából hétfajta van az üzletben.
Az olcsóbb rózsa egy ezres, a drágább 1400 forint, tulipánból a fehér, piros és rózsaszínen kívül lila is kapható, egy szál 600 forint. Van, aki kifejezetten cserepes virágot keres, kedvelt a jácint, a tulipán és a fürtös gyöngyike is.