Extraprofit

A népszerű – és kortalan – énekesnő elegáns sötétkék muszlinruhában, tűsarkúban, én meg farmerban, világoskék reklámpólóban. A Somogyi Hírlap 10. születésnapját ünnepeltük sok­ezres tömeg szorításában, a rendezvény egyik moderátoraként vittem a szót. Kati volt a díszvendég, s fellépése előtt megkérdezte: tudok-e palotást táncolni. Mondtam, nem, de keringőzni igen. Akkor legyen keringő, s kéz a kézben indultunk a lépcső felé, majd nagy taps közepette, walzert lejtettünk a színpadon. Rögtönzött interjút követően adtam át a mikrofont, hogy kedves dalaival andalítsa el vagy rázza fel somogyi közönségét. Óriási ovációval követelt ráadást a publikum, majd több száz CD és kazetta dedikálását követően a színpad tövében folytatódott a már négyszemközti kérdezz-felelek. Tudtam, hogy Erdős Péter, a hanglemezkiadó mindenható főelvtársa elismerte, Katival szemben bizony tett olyanokat, amilyeneket nem kellett volna. Azt nyilatkozta egy helyütt: nehezen kezelhető, irányíthatatlan előadónak, ám született tehetségnek tartja, kiből illett volna világsztárt csinálnia. Ugyan nem a Hungaroton-cézár által, de nemzetközi hírű énekesnő lett a hajdani orvosírnoklányból; Liszt-, majd Kossuth-díjas előadóművész, színész és dalszövegíró. 
Az interjúkészítéskor felül­emelkedett sérelmein, s többek között az akkor 80 éves édesanyjáról mesélt, ki fellépőruháit elemezve próbálta kiválasztani a lánya számára leg­előnyösebb darabokat. Meg arról, hogy végigénekelte az életét, az erőltetéstől kidagadnak nyakán az erek, s két évtized próbálkozást követően sem született gyermeke. Az is szóba került: natúr fogyasztja a zöldségféléket. A zöldségest olykor megkéri, mossa meg a karfiolt és a petrezselymet, mert ott, helyben szeretné befalni. 
Bevallotta: sokan nem tudják hova sorolni, hiszen van úgy, hogy előadja az Ave Mariát és a Rockendrollert is. Akad, kinél ez érdem… Szerencséjének tekinti, hogy gyerekkorában, mivel nem volt tisztában azzal, mit kellene énekelnie, sokféle dalt megtanult; ha nem is tanárral. Magnón hallgatta Pavarottit és Maria Callast, s mivel kétely gyötörte énekesi határait illetően, ezért énekelt Armstrong-paródiát is. Egyébként édesanyja nevezte be az 1965-ös Ki mit tud?-ra – így állítva a pályára –, és ő tanította pontosságra is, elfeledtetve vele a linkséget. Bár apjának is jó hangja volt, de otthon mindig édesanyja énekelt, ő szerettette meg vele a zenét; Puccinitól Verdin át mindent szívesen hallgatott. 
Katinak nem szállt fejébe a népszerűség, a siker nem szédítette meg. Akkor úgy fogalmazott: nagyjából elégedett, mert aki azt mondja, hogy tökéletesen elégedett, az nem lehet normális. Ezt tartja ma is – közeledve a 80-hoz. Karakteres személyisége semmit nem kopott, véleményét – ha kérdezik –, nem rejti véka alá egy-egy tehetségkutató verseny kapcsán (sem). Nemcsak alakja, közvetlensége is a régi. A vele való keringő a krónikás extraprofitja marad mindörökre.