Arányi Zoltán: igyekszem mindenütt otthon érezni magamat

– Az Úr pályamódosításra kényszerítette, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki szakára járt. Azt tartják: a mérnökök igencsak szögletes emberek. Hogy látja, Isten megtörte ezt a szögletességet, vagy nem is volt rá szükség?

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy felajánlott egy másik életutat, meghagyva a döntés szabadságát. A mérnökökre valóban jellemző – és úgy általában a természettudománnyal foglalkozó emberekre – a racionális gondolkodás és a történések számszerű leírása. Ilyen értelemben megmaradt a szögletes gondolkodásom, ami első hallásra úgy tűnhet, hogy ellentmond a Gondviselésbe vetett hitnek. Valójában inkább adományként élem meg a „mérnöki” látásmódot. Egy plébánosnak a mai időkben sok mindennel kell foglalkoznia, ami nem tartozik hagyományos értelemben a papi teendőihez. Ilyenek a szerteágazó adminisztráció, a pályázatok lebonyolítása és a műemlék templomok felújítása. Ezeknél jól jön a humán képzettségem mellett egy kis műszaki ismeret is…

– Milyen volt az Istennel való kapcsolata korábban? Szülei hitre nevelték?

– Vallását gyakorló, hívő családba születtem. Így a vasárnapi szentmisére járás és a nagy egyházi ünnepek keresztény tartalommal való megtöltése számomra természetes volt. Tovább mélyült az istenkapcsolatom, amikor az általános iskola második osztályában elkezdtem ministrálni, és így fizikálisan is közelebb kerültem hozzá, illetve az oltárhoz. Nem voltam lázadó természetű, a gondokért, sikertelenségekért sosem okoltam az Istent. Idősebb barátként tekintettem rá.

– Kilenc éve szentelték pappá. Káplánként kezdett Siófokon, aztán Nagykanizsára helyezték, ahonnan Újudvarra szólt a dispozíció, immár plébánosként. Onnan meg tavaly ismét visszakerült a Balaton egyik háttértelepülésére, Lengyeltótiba, de a szőlősgyöröki híveket is pasztorálja. Egy pap próbálja mindenütt jól érezni magát?

– Valóban, ez már a negyedik szolgálati helyem, de az általánosnak mondható, hogy az első években gyakrabban helyezik az atyákat egy-egy nagyvárosba, mondhatni „betanulni”, valamint azért, hogy ott segítségére legyenek a helyi plébánosnak. Nincs két egyforma település, nincs két egyforma egyházközség sem. Próbálom mindenhol megismerni a rám bízott híveket és az ott lakókat. Azt pedig természetesnek veszem, hogy bárhová érkezzen is a lelkipásztor, ott igyekezzen jól érezni magát.

– Szőlősgyörök Gárdonyi-gyökerekkel bíró település, ahol gyakran megfordul az író dédunokája, Keller Péter is. Gárdonyi istenhite itt csírázott. Ön kiknek hinti a hit magját? Van fogadókész, jó táptalaj?

– A település lélekszámához viszonyítva elég szerénynek mondható azoknak a száma, akik hétről-hétre részt vesznek a szentmiséken. Különösen az ifjúság hiányzik. Ha pusztán a számok alapján válaszolnám meg a kérdést, akkor – nem tagadom –, termékenyebb is lehetne a táptalaj, de elvonatkoztatva a puszta statisztikától, alig egyéves ott létem alatt sok-sok kedves és jószándékú györöki embert ismertem meg.

– Milyen eseményekkel szólíthatók meg kicsik, középkorúak és régebb óta fiatalok?

– Ha tudnám erre a választ, azt hiszem utánnyomásra lenne szükség ebből a lapszámból… Hogy mégse bújjak ki a kérdés alól: a helyi adottságok miatt a Lengyeltóti plébániának és filiáinak sajátossága, hogy sokan borászkodnak és művelnek szőlőt. A borhoz és a szőlőtermesztéshez számos liturgikus és helyi hagyomány tartozik. Legyen szó egy-egy hegyi miséről, borszentelésről, Vízkeresztkor ház és pinceszentelésről vagy a Szent Márton és Vince napi összejövetelekről. Egy réteg, úgy vélem, ezekkel az eseményekkel megszólítható

– S a hittanórák hatása?

– Az elmúlt tanévben két általános iskolában viszonylag nagy óraszámban tartottam hittanórákat. Ez egyrészt megterhelő a plébánosi elfoglaltságok mellett, másrészt áldásos, amikor nem csak a hitoktatóval, hanem a plébánossal is találkoznak a gyermekek. Nem is szólva a szünetekben a tanárkollégákkal folytatott értékes beszélgetésekről. Nemcsak én formálom a fiatalokat, ők is alakítanak engem. Bepillantást engednek életükbe, megtudhatom, milyen örömök és gondok foglalkoztatják őket, milyen események történnek a családjukban.

– Tapasztalatai szerint mitől szenvednek leginkább a XXI. század kamaszai?

– Ahogy szoktam mondani: „elektronikus függők”. Sokak számára az a legfontosabb, amit a kijelzőn látnak. Úgy gondolom, keveset fedeznek fel a körülöttük jelenlévő valós, akár kézzelfogható és megtapasztalható értékekből. Egyre kevésbé hallgatnak a szüleikre, tanáraikra, lelkipásztorukra. Inkább egymást formálják, de nem biztos, hogy a legjobb irányba.

– S a papok mitől szenvednek?

– Nagy nehézsége az atyáknak, hogy egyre kevesebben vagyunk, és legtöbbünkre több plébánia ellátása jut. Ötven évvel ezelőtt azon a négy településen, ami most a Lengyeltóti Plébániához tartozik, három plébános működött. A körülöttünk lévő világ felgyorsult. Az emberek rohannak, semmire sincs idejük. Nemcsak a vallásgyakorlásra nincs, hanem legtöbbször saját magukra és a szeretteikre sem. Nehéz elérni azokat, akikkel nem találkozom hétről-hétre a vasárnapi miséken. Pedig biztos, hogy nekik is vannak problémáik, amelyekben jó lenne mellettük állni és segíteni.

– A szülőket nem kellene evangelizálni?

– Van egy mondás, amit nem kedvelek: „a fiatalok a jövő”. Mintha azt sugallaná, hogy csak a fiatalokért mindent, de elfelejtjük, hogy a jelenben élünk. A szülők, az aktív dolgozó korosztály legalább annyi törődést érdemelne, mint a gyermekeik.

– Ön szenvedélyes hegymászó, de nem a Mount Everestre vágyik. Hogy érzi, ilyenkor még közelebb kerül Istenhez?

– Igen. Szeretek a természetben lenni, olykor-olykor hegyet is mászni. A teremtett világ szépségét személve közelebb juthatunk Isten megismeréséhez is, ahogy azt Szent Pál már kétezer éve megfogalmazta a Rómaiakhoz írt levelében: „Ami ugyanis Istenről megismerhető, az világos előttünk, mert Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Hiszen ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, a világ teremtése óta művei alapján értelemmel fölismerhető.”

– Az év hátralévő részében milyen jelentősebb események zajlanak szolgálati helyein?

– A legjelentősebbeken már túlvagyunk; olyanokon, mint a gyugyi búcsú, az Úrnapja és a Lengyeltóti város napján hagyományos szentmise. Igyekszünk az egyházi év jeles eseményeit méltó módon megünnepelni.

Emberközpontúság és hagyománytisztelet

A fiatal lengyeltóti plébános szépapja, Arányi Lajos, a XIX. század polihisztora volt. A magyar patológia atyjának tartják, aki hazánkban elsőként kezelte tudományként a kórbonctant, amit tanított is. Saját balzsamozási eljárást dolgozott ki, amivel Ferenc József elsőszülött lányát, Zsófia főhercegnőt, gróf Széchenyi István és Wesselényi Miklós testét is kezelte. Szellemi hagyatékából mi az, ami Önnek is erőt ad? – kérdeztük Arányi Zoltán atyát, aki így válaszolt: – Amit családom örökölt tőle, az az emberközpontúság, a segítőkészség, a magyar történelem és hagyományok tisztelete.