Labdarúgó NB III. Dél-Nyugati csoport

2024.04.21. 20:10

Nem tudta lezárni a meccset a Rákóczi

Uralta az MTK II. elleni mérkőzést a Kaposvári Rákóczi FC, azonban csak egy pontot tudott otthon tartani a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Nyugati csoportjának 25. fordulójában.

Klein Péter Nándor

Fotó: Lang Róbert

Két olyan csapat találkozott egymással vasárnap a Rákóczi Stadionban, amely egyaránt a támadófutballra alapozva gyűjtögeti a pontjait, így jó mérkőzést várhattak a kilátogató nézők. A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően jó iramban kezdődött, a Rákóczi igyekezett minél többet birtokolni a labdát, s azt gyorsan járatva feltörni a vendégek védelmét, viszont azt jól megszervezte Kanta József, így nagyobb helyzet nélkül telt az első fél óra. Kisebbek viszont akadtak bőséggel, főként kaposvári részről, azonban a vendégek igyekeztek minden területet lezárni a hazaiak villámléptű játékosai, Ekker Milán és Babinszky Bence előtt, ami miatt kissé statikussá vált a Rákóczi. Igyekeztek azonban újítani a zöld-fehérek, érkeztek is szép számmal a labdát, főként a jobb szélről középre, azonban ezeket is hatástalanította az MTK II. védelme, akárcsak az átlövéseket. 

Mayer Milán, Rákóczi FC
Mayer Milán ezúttal is a középpályán kapott lehetőséget 
Fotó: Lang Róbert

A második félidőre cserélt a Rákóczi, Mayer Milán helyére érkezett Szederkényi Ádám, aki szinte azonnal ziccerbe került, de nem tudta elgurítani a labdát Balázs József lábai között. A következő hatalmas lehetőség már a vendégek előtt adódott: Hegedűs Tamás óriási helyzetét Horváth Fábián lábbal védte, az ellentámadásból Babinszky Bence iramodott meg a bal szélen, középre tette a labdát, ahol jó ütemben érkezett Hampuk Ádám, aki nagy erővel, öt méterről lőtt a kapu bal oldalába (1–0). A folytatásban is a Kaposvár akarata érvényesült a pályán, viszont nem tudta lezárni a találkozót a zöld-fehér gárda, amely erre ráfázott. A hajrában egy védelmi hibát kihasználva Herczeg Botond került helyzetbe, s lőtt tizenöt méterről a jobb alsó sarokba (1–1). 

Gál Mátyás, Rákóczi
Gál Mátyás ezúttal is kiemelkedett a mezőnyből 
Fotó: Lang Róbert

Az utolsó tíz percben próbálta a kapuja elé szegezni a kék-fehéreket a Rákóczi, Babinszky Bence, Hampuk Ádám, Ekker Milán és Szederkényi Ádám is könnyedén megnyerhette volna a meccset csapatának, viszont kimaradtak a lehetőségek, pedig az utolsó után már szinte mindenki gól kiáltott, azonban Balázs József valahogy még a gólvonal előtt kipiszkálta a labdát. A Rákóczi így csak egy pontot tudott szerezni a fővárosiak ellen. 

Kaposvári Rákóczi FC–MTK Budapest II. 1–1 (0–0) 
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 340 néző. V.: Maml Z. (Keszthelyi T., Blum D.). 
Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. – Heil, Gál M., Harsányi D. – Ekker, Horváth B., Pintér M. (Bíró D., a 85. percben), Mayer M. (Szederkényi, a szünetben), Pusztai – Hampuk, Babinszky (N. Mazzonetto, a 92. percben). Vezetőedző: Székely Tibor. 
MTK Budapest II.: Balázs J. – Molnár K., Béres, Csányi, Kwadwo – Antal D., Hegedűs T. (Stumpf, a 61. percben) – Anokye, Herczeg, Földi – Ebot (Kenesei, a 61. percben). Vezetőedző: Kanta József. 
Gólszerzők: Hampuk (az 55. percben), illetve Herczeg (a 79. percben). 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában