2024.05.04. 07:32
Az éllovas után a sereghajtó vár a Rákóczira
Vasárnap 17.00 órakor a tabella utolsó helyén álló Dunaújváros fogadja a Kaposvári Rákóczi FC a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Nyugati csoportjának 27. fordulójában.
A sereghajtó ellen lépnek pályára a zöld-fehérek
Fotó: Lang Róbert
Érdekes kontraszt: az előző körben a bajnokságot vezető Iváncsa KSE otthonában egy őrült, három piros lapot és hat gólt hozó mérkőzésen szerzett pontot a Kaposvári Rákóczi FC, amely most vasárnap a sereghajtót fogadja. A papírforma, illetve a tavasszal mutatott játék alapján egyértelműen az ötödik helyen álló somogyiak a mérkőzés esélyesei, azonban a dunaújvárosiaknak minden egyes pontra égető szükségük van, így nem vár könnyű összecsapás Székely Tibor tanítványaira. A kaposváriak ráadásul nem számíthatnak az előző mérkőzésen kiállított Pintér Mátéra.
– Nem lesz könnyű dolgunk hétvégén, mivel egy kiesés ellen menekülő csapat tud nehézséget okozni, a Dunaújvárosnak is vannak kifejezetten jó periódusai a mérkőzéseken belül, emellett jó játékosok alkotják a keretet – mondta Heil Máté, a Kaposvári Rákóczi FC belső védője. – Elsősorban saját magunkkal kell foglalkoznunk, jól sikerült a heti felkészülés és szeretnénk újra hazai pályán nyerni!
A bajnokság hajrájában a Rákóczi már csak olyan csapatok ellen lép pályára, melyek a kiesés ellen küzdenek, hiszen a Dunaújváros után a Mohács majd a Fehérvár második csapatának otthonában lépnek pályára, majd otthon, az Érd ellen zárják az idényt, így egyáltalán nem lesz sétagalopp a bajnoki befejezés a somogyiak számára.
– Mint már említettem, nem egyszerű a kiesés ellen küzdő csapatok ellen játszani – vélekedett Heil Máté. – Nekünk a saját céljainkkal kell foglalkoznunk és hinnünk kell benne, hogy ezt el is tudjuk érni. Ehhez összeszedett csapatjáték és maximális koncentráció szükséges, mert ha így játszunk, akkor bárkit meg tudunk verni.