2016.02.15. 08:01
Furcsa betöréssorozat: viszi a kolbászt a fantomautó?
Fantomnak tűnik az a fehér autó, amit többen láttak a faluban a sorozatbetörések idején, házakba, pincékbe mennek be valakik, de alig tűnik el valami. Somogymeggyes értetlenül áll a szokatlan bűncselekmények előtt.
Tizenöt-húsz betörés történt az elmúlt körülbelül egy hónap alatt Somogymeggyesen. Közös bennük, hogy az ismeretlenek bemennek ugyan az ingatlanokba, de onnan alig-alig tűnik el valami, leginkább élelmiszer a tolvajok elsődleges célpontja.
– Értéket nem igen loptak el a legjobb tudomásom szerint – mondta megkeresésünkre Weisz József, a település polgármestere, aki hozzátette, nem is az egész faluban történnek ezek a bűncselekmények. – Leginkább a falu északi részén voltak a betörések, pincékbe, házakba mentek be, de szinte semmit nem vittek el. Egyik helyről kolbászt, máshonnan szalonnát és sonkát loptak, de például volt, ahol elöl találhatták a motoros fűrészt, vagy éppen a színes tévét, s ahhoz nem nyúltak a hívatlan látogatók.
A polgármester úgy emlékszik, hogy néhány lefülelt besurranáson túl betörés ezt megelőzően nyolc-kilenc éve nemigen volt Somogymeggyesen, akkor is a kocsma és a bolt volt a célpont. – Érthetetlen mi lehet a céljuk – tette hozzá. Néhányan a betörések idejekor, ami zömmel az esti órákban éjfél körül, vagy nem sokkal ezután történtek, a faluban látni véltek egy fehér autót, ám a rendszámát senki nem tudta felírni, vagy megjegyezni. Weisz József szerint az sem kizárt, hogy a járőröző rendőrautót láthatták gyanúsnak a helyiek, amelyik mostanában azért sűrűbben fordul a településen. Fantom – így emlegeti a somogymeggyesiek a rejtélyes betörőt, akit ha el is kapnak, nem sok bizonyítékot hagyhat maga után, hiszen az ellopott élelmiszerek eredetiségét, ha meg is kerültek, meglehetősen nehéz igazolni.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rejtélyes betöréssorozattal kapcsolatban annyit közölt megkeresésünkre, hogy a Tabi Rendőrőrs lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire történő hivatkozással egyelőre bővebb információval nem szolgálhatnak.