Szili publikussá tenné az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló vizsgálatot
Mik ezek?
XAz MTI értesülései szerint a szocialista politikus a levélben a kezdeményezéseit azzal indokolta, hogy számára hihetetlen és elfogadhatatlan az a tájékoztatás, amit a három évig tartó vizsgálatról közzétettek, és az is, hogy nem nevezték meg a kiszivárogtatásban közreműködőket, továbbá azt sem tették világossá, hogy hogyan történtetett meg az eset.
A volt házelnök a levélben azt is megfogalmazta, hogy az őszödi beszéd és annak kiszivárogtatása "a szocialista párt történelmi és katasztrofális mértékű elhiteltelenedéséhez" vezetett, és emlékeztetett arra, a frakció zárt ülésén elhangzottak titokgazdája a képviselőcsoport vezetője, aki eddig nem tett jogi lépéseket ez ügyben. Véleménye szerint az MSZP számára megengedhetetlen, hogy az őszödi beszéd folyton a megosztottságot és a ködösítést felerősítve kerül elő, a tisztázatlan helyzet pedig lehetőséget ad arra, hogy támadják a Gyurcsány Ferencet és Lendvai Ildikót bíráló szocialista politikusokat - tudta meg az MTI.
Az MTI megkereste Szili Katalint, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta a dokumentum létezését.
A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én, honlapján a tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében - helyenként durva szavakkal - a frakciót a változtatások szükségességére akarta rádöbbenteni, az államháztartás rendbetételéhez szükséges gazdasági kiigazítások és a reformok elindításához, végigviteléhez próbálta megnyerni, s önkritikusan beismerte: a kormány "végighazudta" az elmúlt másfél-két évet.
A beszéd kiszivárgása után zavargásokba is torkolló utcai tüntetéssorozat kezdődött. Budapesten, szeptember 18-án a Magyar Televízió székháza előtt súlyos összecsapások voltak, a tüntetők gyújtogattak, romboltak. A tüntetéshullám a Kossuth téren folytatódott, s heteken át tartott.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. kiskovacsi 2010. március 1. 12:04
Teljesen mindegy, hogy ki hozta nyilvánosságra. A lényeg, hogy nagy köszönet jár érte.
-
13. bermuda 2010. március 1. 08:05
Szili Kati jobban tenné, ha sürgősen visszavonulna a politikától. Annak idején a K.E. nök választáskor megmutatta akarnokságát. Ezzel a magatartásával elindította Pártját a lejtőn. Így a Fidesz aljas csalással segítette a posztra a bürokrata Elnököt. Aki mint volt Alkotmány Bírósági Elnök nem képes egy ügyben állást foglalni. Ezért rendszeresen továbbítja az AB. hez. Ott meg természetesen Nem mernek más álláspontot kialakítani, csak azt a mit a volt Főnöküknek megfelel. Tehát, ha Szilinek van egy kis önkritikája, akkor elhúz. Csak gondoljon a Pécsi Polgármester választási kudarcára. Ő már leszerepelt.
-
12. krtekova 2010. március 1. 07:54
10: ezt jól kicsavartad, és alaposan meg is értetted a lényeget. Sajátosan válogatsz az öszödi beszédből, gondolom összeraktál belőle egy neked teteszőt. Megsúgom, az ország lekurvázása és hasonló egyebek miatt mentek ki az utcára.
-
11. krtekova 2010. március 1. 07:51
Szili etnő érzi a véget, de ha sikerrel is jár, kétélű fegyver ez. Hozhat neki meg vihet is tőle. Egyben bízhat csak, hogy az ellenjelöltek kevésbé ismertek, vagy mint Nagy Csaba, nem annyira markáns egyéniségek. Erről van itt szó, nem gondolhatjuk, hogy most, öreg korára szállt bele bármilyen becsület :) Nagy kiegyensúlyozó, ide puszi, oda pacsi, amoda frász, ahogy a pillanatnyi érdeke megkívánja. Most bíztatóan vacakul áll a szénája, tehát akciózik. Uránvárosban még ehet többsége, Donátus, Szkókó elesett, Orfű és környéke hívja a petrográdi szovjetet, Cserkút már nem válaszol :)
-
10. balu56 2010. március 1. 00:36
Egy lengyel politológus mondta meg az öszödi beszéddel kapcsolatban az igazat! Idézni nem tudom, de a lényege az, hogy a birka magyar akkor megy ki az utcára tüntetni, ha megmondják neki a valóságot!
-
9. morcoso8 2010. február 28. 21:55
Remélem, lesz annyi fideszes+jobbikos képviselő a parlamentben, hogy 2/3-dal az összes ügyészségi megkeresést kiadjanak. Így a bejutott parlamenti képviselők sem kerülhetik el a sorsukat, ha már a kinn rekedt, magukat egy nagyon jó dadogós, égős jelölt-beszéddel népszerűsítő MDF-esek is megkapják a megérdemelt sorsukat!
-
8. senior 2010. február 28. 21:01
Ki a foglakozik még ezekkel a trógerekkel mindig.
Nem kell nekik életteret adni, hogy tovább élősködjenek -ez csak a szavazókon múlik-. Gyors váltás és néhány hónapos elszámoltatás, az egész kapcsolt államiból (költségvetésből) magán vagyonná rabolt, csalt "offsore" mentett vagyonok, névtelen hazátlanok elszámoltatásával, vagy leszámolásával.
Kell a 2/3, de csak a JOBBIK támogatásával !!!!
Adjon az isten szebb jövőt ! -
7. rollzsu 2010. február 28. 20:43
6-nak!!
Menj a francba erről az oldalról ha te is azon rágódsz, hogy ki gazdagodik az elkövetkező 4 évben.
Egyáltalán nem fog össze a Fidesz az MSZP-vel.
Az MSZP gyorsan megszűnhetne, írmagja sem volna akkor lenne jó!!!
Most kell okosnak lennünk és csak azokat beválasztani akik képesek tenni az országunkért.
Ami most van az egy trágyadomb!!
Ki kell "ganézni" !!!!! -
6. Zuluzinho 2010. február 28. 19:30
Az elmúlt 20 év haszonélvezői (FIDESZ-MSZP, akik most a felváltva használt játékterüket féltik) lassan hivatalosan is összefognak. Az új pártok (JOBBIK és LMP) szimpatizánsai meg egymást anyázzák. Én az utóbbiak közé tartozom (LMP), de látom, hogy bizonyos baromi fontos kérdésekben ugyanazt akarja a 2 új párt. Nem kellene ennyire rühellnie egymást Orbán vezér majdani ellenzékének. A köv. 4 évben mindannyian olyan országban leszünk kénytelenek élni, ahol OV írja a játékszabályokat, és az ő bandája gazdagodik tovább.
-
5. rollzsu 2010. február 28. 18:46
Nyugodtan lehet nyilvánosságra hozni!
A saját bandájuk szivárogtatta ki.
Az összeset el kellene tüntetni a süllyesztőben.
A beszédet a Gyurcsány buktatására szivárogtatták ki ( valószínű pont Szili elvtársnő)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| CHF/HUF | 246.78 | -0.6% | ![]() |
| EUR/HUF | 296.4 | -0.622% | ![]() |
| EUR/USD | 1.28 | +0.114% | ![]() |
| USD/HUF | 231.8 | -0.736% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák








