Botrány: a segély miatt kurvázta le a polgármester felesége?
Mik ezek?
X– Megrángatta a polgármester felesége a kislányomat, azért ilyen kék a karja – állítja a gadácsi Nagy Julianna –, mindezt azért, mert a segélyezéssel kapcsolatban én is nyilatkoztam a tévében.
– Az anyáknapi ünnepségről sétáltunk haza, amikor találkoztunk a házuk előtt folytatta Nagy Julianna. – Ordítozott velem, hogy minek szerepeltem. A tévések az utcán kérdeztek meg, elmondtam a véleményemet. Le is kurvázott, emiatt becsületsértésért fel is jelenthetem. Aztán elkapta a kislányom karját és megrángatta. Meg is kékült, orvosi látleletet is vetettünk fel. A polgármester is kijött, ő is ordítozott, majd a pulóveremet rángatta. Mondtam is neki, hogy vedd le rólam a kezed, mert eltöröm.
– Mi sem kaptunk segélyt, mert azt mondták, hogy a férjem iszik – tette hozzá Nagy Julianna. – Nem mondom, időnként egy-egy dobozos sört megiszik, de nem alkoholista.
Szabó Tünde, a polgármester felesége könnyek közt mesélte el a történteket. Állítja nem nyúlt a kislányhoz, de hibázott. – Hibáztam, nem lett volna szabad szóba állnom Nagy Juliannával – mondta. – Feldühített, hogy a szemembe is mást mond, a hátam mögött is, és a tévében is.
– Valóban vitatkoztunk az utcán, de miért nyúltam volna a gyerekhez? – mondta a polgármester. – Láttam rajta, hogy megrémült. Megsimogattam az arcát, hogy „Kis csillagom, nincs semmi baj, ezt nem előtted kellett volna megbeszélnünk”. Erre rántotta el az anyja a karjánál fogva azzal, hogy „Te csak ne simogasd az én gyerekemet!” Hazafelé is rángatta a gyereket, még sokáig hallatszott az ordítozása. Nem értem, hogy miért találták ki ezt a durva történetet, miért akarnak lejáratni.
Kiderült: Nagy Julianna családja azért nem kapott segélyt, mert nem kérték, s a szükséges papírokat nem adták be.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 10 hozzászólás érkezett-
10. bobojsza 2009. május 4. 18:05
Ja és az "Egyvalaki" hozzászólásához csak én is csatlakozni tudok.Valahol innen kéne elkezdeni ennek a problémának a kezelését.Olvassátok/Olvassák el még egyszer kétszer megéri....
-
9. bobojsza 2009. május 4. 17:49
Hmmm... Ez a helyzet egyértelműen két gondolatot indított el az EMBEREK(?)agyába. Az első:Na persze hogy már megint a romák balhéznak, a másik pedig az,hogy minek az ilyennek pénz aki csak segélyből él és azt sem a gyerekre költi.Na azért a humánusabb gondolkodásúak azt is hozzá tették: Jaj szegény kisgyerek mi lesz belőle? Mikor tanulunk meg már ebben az országban egy kicsit szeretetteljesebben közeledni egymáshoz? Nem pedig ítélkezve. Lehet, hogy te leszel a következő aki ilyen helyzetbe kerülsz, bármilyen is a bőröd színe.Soha ne mond hogy soha!Lehet hogy én még csúnyábban viselkednék.És ha ebben az országban nem javul a helyzet akkor az ettől nehezebb problémákat hogyan fogják kezelni azok az emberek akik egy községet, vagy várost irányítanak? És mi emberek egymás közt? Ja majd baltával....
-
8. hugica32 2009. május 4. 15:22
Nagy Julianna nem roma! Ez az egész nem a romákról szól.
-
7. TÁLTOSÉNEK 2009. május 4. 08:16
Néhány dolgot azért nem kéne figyelmen kívül hagyni:
A gadácsiak nem szűkítették le a korlátozást csak a cigányokra! Senki nem kap segélyt, ha iszik, dohányzik, játékgépezik, stb. Hogy ez történetesen csak a cigányokat érinti, hát ...
A korlátozás az adható kategóriára vonatkozik, a törvény szerint megjáró ingyenes gyermekétkeztetés, tankönyv, évi kétszeri kiegészítő családi pótlék, stb. továbbra is alanyi jogon jár annak, aki a Jegyző előtt igazolja jogosultságát.
Ez egyébként nehéz harc lesz, mert nem csak a helyi hőzöngőkkel kell megküzdeni, hanem odasereglik majd az egész hivatásos hisztériakeltő csürhe is. -
6. Hopppá 2009. május 4. 06:33
En mar lattam olyant,hogy egeszen kicsi romagyerek azt hazudta otthon,hogymegakarta verni az aki csak raszolt,hogy ne dobalja el a szemetet az utcan.Termeszetesen jott is a segelyleso banda es jol helyben hagytak az embert!Aki egy szavat is elhiszi ennek a nagy juliannanak azt szivesen latom Lengyeltotiban egy kis tovabbkepzesre ciganymodibol!!!
-
5. rezsoe 2009. május 3. 19:52
hááát, tényleg eléggé nem mindegy, hogy "Sz@rból sormintát az ajtóra, vagy sz@rmintával a sor végére az ajtóhoz"
Vagyis nem egészen a gyerekét bántották, csak bosszút kell álni, mert nem adtak pénzt kocsmára.
Tipikus skandináv népszokás.... -
4. Egyvalaki 2009. május 3. 19:41
Nem tudom, kinek van, igaza ezért inkább nem ítélkeznék, de megértem azokat az embereket, akik fel vannak háborodva, hogy akik isznak, dohányoznak, vagy gépeznek, ne kapjanak szociális támogatást persze nem jó, hogy erre költik, de a gyerekektől is megvonják a támogatást és érzésem szerint ez burkoltan arra megy, hogy a cigánycsaládoktól elvonják a támogatást! Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy ez helyes akkor legyünk igazságosak és azok a káros szenvedélyen élő Magyar állampolgár se kapjanak szociálissegélyt, szocpolt, családi pótlékot iskolai támogatást utazási kedvezményt stb. Más megoldás kell az pedig a közmunka! Munkafejében járna a támogatás!
Kedves Mali Zoltán szerintem nem az olyan emberek viszik előre a világot!
-
3. Mali Zoltán 2009. május 3. 18:17
http://888.blogter.hu/338952/cigit_a_gadacsi_romaknak
Kedves gadácsi kolléga!
Fel kell készülnöd arra, hogy most provokálni fognak. Mi is végigjártuk ezt az utat, ez felér egy tisztítótűzzel. De kérlek hidd el, figyelünk rátok és ha segítség kell keress minket.Csak az ilyen emberek viszik előre a világ dolgait. Sajnos még mindig szükség van ilyen eszközökre, hogy fel lehessen hívni az emberek figyelmét az igazságtalanságokra.
Mali Zoltán Drávapiski polgármestere -
2. realiti 2009. május 3. 14:53
Végre egy cikk ami mind a két oldallal foglalkozik.Sztem megint hazudik a cigó nő.Csak nem tudom mit vár ettöl ?Soronkivüli segélyt? Amugy nekik a balhé is elég,csak legyen valami.
-
1. Laca.. 2009. május 3. 10:36
Sok nagyjuliannát láttam már, amint a gyerekére hivatkozva fenyegetődzött,ha nem kapta meg a kért támogatását, miközben az otthoni balhékon pajzsként tartja a kölykét maga elé és mezítláb küldi ki fát vágni a hóba!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









