Épül a DK, Gyurcsány pártja alig győzi a tagfelvételt
Mik ezek?
X
Alig győzik a tagfelvételt
Ezt a DK elnöke Gyurcsány Ferenc mondta Kaposváron, ahol Niedermüller Péter alelnök egyetemi tanárral és Kolber István somogyi országgyűlési képviselővel tartott tagtoborzó lakossági fórumot. A volt miniszterelnök ezt megelőzően a sajtónak nyilatkozva mondta: 2014-re stabil, józan és mérsékelt politikát folytató nyugatos középpárttá kívánják építeni a Demokratikus Koalíciót. Mint elhangzott, az új párt jelenleg alig győzi feldolgozni a tagfelvételi kérelmeket, hetente mintegy félezren kívánnak csatlakozni hozzájuk.
Gyurcsány Ferenc a parlamenti együttműködés lehetőségeiről azt mondta: a Jobbikkal mint neonáci szellemiségű párttal, amivel mint hozzátette nem a választóikat minősíti, nem lát esélyt még technikai koalícióra sem. A többi szerveződést demokratikus elkötelezettségűnek tartja, ezért az együttműködést sem zárja ki velük. Gyurcsány a kormánnyal szemben éles kritikát megfogalmazó civil mozgalmak háttértámogatásáról (korábban DK-buszok szerveződtek a tüntetésekre) kérdésünkre azt felelte: nem szabad kevélykedni, tolakodónak a civilekkel szemben, s kerülni kell a mozgalom kisajátításának a látszatát is. De politikusként ott a helyük a tüntetéseken, tette hozzá.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









