H1N1: nyit a Kaposi kórház, Lellén elmarad a karácsony
Mik ezek?
XFeloldották a látogatási tilalmat szerdától a Kaposi Mór Oktató Kórházban, miután az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek és munkatársak száma az elmúlt héten stagnált. Az intézmény teljes területére vonatkozó látogatási tilalom feloldása átmeneti, a napi kötelező jelentésektől függ, meddig marad érvényben.
Papp Erzsébet főorvos, a kaposvári kórház fertőzőosztályának vezetője elmondta: jelenleg nincs influenzaszerű tünetekkel kezelt betegük, és észrevehetően mérséklődött a légúti megbetegedések száma is. Ez összefüggésben lehet a jelentős lehűléssel, tette hozzá a főorvos.
Elmarad a városi karácsonyváró ünnepség Balatonlellén, Kenéz István polgármester a vírusos megbetegedések miatt döntött így. A városi ünnepet szombaton tartották volna, a programon általában legalább ötszázan szoktak összejönni. Azóta a város zeneiskolája is lemondta a karácsonyi koncertet.
–Hosszas „vajúdás” előzte meg a döntést, az ÁNTSZ-szel és orvosokkal is konzultáltam. Egyetértettek abban, hogy a lakosságot és a gyermekeket nem tehetjük ki a fertőzésveszélynek – mondta Kenéz István. A döntést mellett szólt az is, hogy a számos megbetegedés miatt a fellépő diákok egy része begyakorolni sem tudta volna produkcióját. A polgármester elmondása szerint azért kezték latolgatni, hogy megtartható-e az ünnepség, mert a múlt hétvégi iskolai Mikulás-diszkó után sok gyereknek lett magas láza és torokfájása.
Baron Katalin, Balatonlelle gyermekorvosa elmondta: az utóbbi egy-két hétben halmozódtak a városban a légúti megbetegedések. Ezeknek a kisebb része influenzaszerű, többségében egyéb vírusos megbetegedésről van szó. A gyermekorvos kérdésünkre azt is elmondta: a megbetegedés egyelőre nem több, mint az előző évek azonos időszakában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Videók | Sonlány 2010 | Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál | Kaposvári közgyűlés | Kaposvári Egyetem | Napi menü | Csiky Gergely Színház | Kaposvári önkormányzat | Házi-mozi | Étlapozó | Séta | Megyei közgyűlés
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Feigli Ferenc | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Kántor Sándor | Kemény Gábor | Kolber István | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Ormai István | Prukner László | Repa Imre | Sárdi Árpád | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly | Varga Gábor | Zarka Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



