Havi 25 ezerből is ki lehet fizetni a csatornát
Kilenc település közös szennyvízprogramot indított, több mint négymilliárdos költséggel a Rinya mentén. A hét elején Rinyaszentkirályon és Kivadáron kezdődött el az a fórumsorozat, ahol a csatornázás részleteiről tájékozódhatnak az emberek. Rinyaszentkirályon meglepően nagy érdeklődés övezte, félszáznál is többen voltak kíváncsiak a tájékoztatóra. A gondolatok többsége a költségek körül forgott. Ahogy az egyik felszólaló is kérdezte: ha 25 ezer forint a havi jövedelme, akkor ebből hogyan fizesse ki a szennyvízbekötés közel kétszázezres költségét?
Molnár József polgármester szerint erre az önkormányzatnak kell kitalálni a megoldást. – Segíteni azonban csak mértékkel és a legindokoltabb esetben szabad, mert különben mindenki kérhetné, hogy fizessük helyette a törlesztést – mondta a településvezető. Általános vélemény volt Szentkirályon, hogy szükséges a szennyvízhálózat, s azt sem vitatja a többség, hogy inkább most, mint később. – Mindannyian emlékszünk rá, amikor évekkel ezelőtt nem csatlakoztunk a görgetegi vízműprogramhoz, aztán később magunk végezhettük el ugyanazt a fejlesztést, sokkal drágábban.
Lakástakarékpénztáron keresztül 195 ezer forintba, anélkül 260 ezerbe kerül családonként a csatornázás. Az előbbieknek részletfizetéssel 100 hónapon keresztül 1950 forintos részletekben kell törleszteniük.
Nemrég jött létre a Rinya mentén a regionális szennyvíztársulás; kilenc településen, több mint négymilliárd forintért, az EU és a hazai környezetvédelmi program támogatásával épülhet meg a csatornahálózat.
A támogatás a költségek 85 százalékát fedezi, a fennmaradó rész a lakosság terhe. Elhangzott: nem lehet kérdés a szennyvízhálózat szükségessége, hiszen az emésztőgödrök felszámolásával a gyerekeink egészségét, a terményeink tisztaságát és az ivóvizet óvják meg.
Elhangzott az is: nem lesz újabb lehetőség, a pályázati támogatás csak most áll rendelkezésre. Ugyanakkor ahol nem épül ki a szennyvízcsatorna, ott súlyos talajterhelési díjat rónak az ingatlanokra.
Bekötésre vár a városrész is
Nyolc Rinya menti falu mellett Nagyatád kivadári városrésze a kilencedik, ahol csatornázásra készülnek. Itt is nagy érdeklődés mellett tartották meg az első fórumot és a jelenlévők zöme ígérte: vállalja a terheket. Ha megvalósul a fejlesztés, azzal Nagyatád is száz százalékban csatornázottá válhat, ráadásul a hálózatépítés mellett a program a szennyvíztelep korszerűsítését s tartalmazza, hogy elbírjon a megnövekedett feladattal.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Tiistván 2010. február 9. 09:08
Huszonötezer forintból sehogyan nem tudja kigazdálkodni a szennyvizet,Mert ha kész lehet fizetni a részleteket, A SZENNYVÍZ DÍJAT, havonta ezt elfelejtik közölni. Csak, hogy mennyi a részlet. Nem most kellene ezeket a beruházásokat csinálni amikor gond a napi megélhetés is.A lakosság legalább felének. Szerintem a lakosság több mint felének alá kéne íratni a szerződést, hogy létre jöhessen a beruházás. Ha a polgármester akarja: fizesse ki.
-
1. Hornet. 2010. február 8. 21:12
Egy újabb parasztvakítás. A talajterhelési díj, már a kiépített hálózat esetén, a rákötni nem szándékozókkal szemben áll fenn. "Minden olyan szennyvízkibocsátó (háztartás) aki az ingatlana előtt műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá köteles talajterhelési díjat fizetni. Az közcsatorna üzembe helyezésétől számított 90. napig nem kell talajterhelési díjat fizetni."
"A talajterhelési díj mértékét a díj alapja, az egység díj, valamint a területérzékenységi szorzó határozza meg."
Persze most kell valamit hazudni a lakossági fórumokon, mert a leadott felmérések nem a valós adatokat tartalmazzák. Egypár település kiszállt belőle, biztosan nem véletlen......
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Választás 2010 | Sonlány 2010 | A Csiky Gergely Színház műsora | Kaposvári közgyűlés | Kaposvári Egyetem | Napi menü | Csiky Gergely Színház | Kaposvári önkormányzat | Házi-mozi | Étlapozó | Séta | Megyei közgyűlés
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Feigli Ferenc | Gelencsér Attila | Gyenesei István | Heizler György | Kántor Sándor | Kemény Gábor | Kolber István | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Ormai István | Prukner László | Repa Imre | Sárdi Árpád | Schmidt Jenő | Szászfalvi László | Szita Károly | Varga Gábor | Zarka Péter
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
-
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
-
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
-
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
-
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
-
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
-
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
-
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
-
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
-
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
-
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
-
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...


