Megtisztította sorait a DRV, kirúgták a pazarló felelősöket
Mik ezek?
X„Eddig elfolyt: 738 millió forint, azaz 1,5 millió köbméter víz. A pazarlásnak vége”. E felirat előtt tartottak sajtótájékoztatót az ősszel az akkor még tartó átvilágítás eredményeiről. Elhangzott: immár írásos bizonyítékok szolgálnak arra, hogy bűncselekményeket követtek el az elmúlt időszakban a DRV-nél. A gyakran politikai, gazdasági érdekből meghozott, indokolatlan döntések súlyos költségei beépültek a fogyasztóktól kért vízdíjba, s ez az egyik magyarázat arra, hogy a hazai átlagnál miért kerül többe az ivóvíz a Balaton térségében.
Most, az átvilágítás befejezésével húsz dolgozó munkaviszonyát megszüntették ezzel összefüggésben, felszámolták a korábbi ingyenes és szerződés nélküli vegyszerátadások gyakorlatát, s az eddig kedvezményes áron vízhez jutó kivételezettek számára harminc százalékkal emelték a vízdíjat. Utóbbi annyit jelent: ezen túl mindenki ugyanazt az árat fizeti a vízért.
A DRV Zrt. szerdai közleménye szerint az előző cégvezetés törvénytelen intézkedéseinek, a pazarló politikának, az előnytelen és törvényellenes szerződéskötési gyakorlatnak várhatóan jogi következményei is lesznek. Tavaly óta ugyanis összesen harminchat, a fentiekkel összefüggésben lévő ügyben indított nyomozást a rendőrség. „A DRV eddigi és a továbbiakban tervezett intézkedései is mind azt a célt szolgálják, hogy a társaság a fogyasztók bizalmát elnyerve, egy valóban hatékony és átlátható víziközmű-szolgáltatóként működhessen tovább” – fejeződik be a közlemény.
Megírtuk korábban: az átvilágítás több mint 700 millió forintnyi gyanús pénzmozgást tárt föl. A vörösiszap-katasztrófában elhíresült, magántulajdonú Mal Zrt.-nek például még egy 1976-os (!) szerződés alapján fele annyiért adták a vizet, mint a köztulajdonban lévő bakonyi társvízműnek. Három év alatt nettó 9,2 millió forinttal támogatta az előző vezetés az NB II-es barcsi futballcsapatot, illetve elengedte a barcsi közintézmények csaknem nyolcmilliós vízdíjtartozását, sőt, nem számlázott szennyvízdíjat az önkormányzatnak. S ellenszolgáltatás nélkül vegyszert biztosított a barcsi fürdőnek.
Ugyancsak az őszi sajtótájékoztatókor írtuk meg, hogy Winkler Tamás vezérigazgató szerint már addig is „tucatnyian pánikszerűen távoztak a cégtől”.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 12 hozzászólás érkezett-
12. Made4506 2011. január 30. 19:11
Tab inkább ne szóljon semmit, jogszabály, törvény ide-vagy oda, mert
mennyire tisztességes, és törvényes dolog az ha:
- tab polgármestere fideszes
- DRV vezérigazgatója fideszes
... ketten, négyszemközt, egy szobában megbeszélik, és megegyeznek Tab város vízdíján? Ne mondja, hogy ezt nem tudta! És idézhetünk mindenféle törvényből, jogszabályból, ha pont azok nem tartják be, akiknek példát kellene mutatni.
Ki tudja milyen pénzekről döntenek még négyszemközt..., most mennyivel jobb a jelenlegi vezetés a régitől? A réginek legalább volt szaktudása (DRV).
Üdvözlöm a tabiakat..., büszkék lehetnek magukra...így kaptak olcsóbb
díjakat, se egyik se másik vezető nem jobb a másiknál. Mindig később
derülnek ki a simlis dolgok, ne hogy azt higgye bárki, hogy most nem
történnek törvénytelenségek..., csak a maiak, majd később fognak kiderülni. Ez minden cégre igaz. -
11. Made4506 2011. január 30. 18:08
Igaza van, a vízmű kénytelen kalkulálni az árat, ha az a szakminiszter nem adja meg. Ezért nem a DRV a hibás.... azt hiszem ez egyértelmű. Sajnos a DRV-s dolgozók, beleértve a vezetőket is azt teszik amit az állam meghatároz. Tabbal kötött korábbi sok éves szerződést egy olyan régió igazgató kötötte, aki már sok éve nincs a DRV alkalmazásában. Ezért megint nem lehet a DRV egészét felelősségre vonni. Természetesen az a vezető aki törvénytelenséget, pénzügyi kárt okoz egy társaságnak, felelősségre kell vonni. Viszont a szomorú az, hogy a mostani vezetőség szakértelem hiányában, és egyéb felülről érkező hatalom engedélyének birtokában, már most olyan engedményeket tesz bizonyos fogyasztóknak, ami szintén kérdéses. Ezt most miért nem vizsgálja senki?
-
10. Dr.Léhmann 2011. január 30. 14:37
Kedves Made4506!
Önnek teljes egészében igaza van annak, hogy az árakat elsősorban a szakminiszternek kellene megállapítani - maximált árként az 1990. évi LXXXVII. tv. 7-8 §alapján - majd ezen maximált áron belül van helye akár kisebb összeget megállapítni a DRV Zrt. szolgáltatónak.
A valóság ellenben nem ez, hiszen erre az évre például egyszerűen "elfelejtette" a szakminiszter a korábbi szokásoknak megfelelően a maximált árat meghatározni az elmult év végén, hanem ehelyett a DRV január hónapban folyamatosan kalkulálja a 2009-ben megállapított maximált áron belül az ez évre fizetendő díjat.
Mondjuk Tabon már tudjuk azt, hogy 12 százalékkal kisebb összegért nyujtja annak ellenére a viz és csatornaszolgáltatást, hogy a távolság miatt nyilvánvalóan nagyobb Tabon az önköltség, mint Siófokon.
Talán egy hasonló fenyegetést kellett volna Siófokon és másutt is alkalmazni, mint ahogy Tabon a polgármester tette, és akkor rögtön kevesebbet kellene fizetni.
Ha lehet ez ügyben ezek után a jövőben ne tessék törvényre hivatkozni.
Léhmann György
-
9. Made4506 2011. január 28. 18:06
A vezérigazgatóról még annyit, hogy csak utána kell járni, hogy milyen cégektől ment át a DRV-hez, és mik történtek azoknál a cégeknél... utána kell "dícsérni"... ha még van kedve valakinek...
-
8. Made4506 2011. január 28. 18:03
Még annyit, hogy az árakat, és azok támogatását, soha eddig és ez után sem a DRV állapította meg!!! Hanem a mindenkori kormány!!! Ez törvény! A kormány nélkül soha nem is lehetne árat megállapítani és beállítani. Ha utána jártok meg fogjátok látni, és nem mondotok olyat, hogy "mert a DRV, megint emeli a díjat..." Ez így nem igaz!
-
7. Made4506 2011. január 28. 16:47
Ennek a fele sem igaz!!! A mostani vezetés már most osztogatta a pénzt. Egyértelműen a fideszes vezetés betete az embereit, és még az sem számított hogy hozzá nem értő kontár emberek. Fogalmuk sincs a szakmáról, teljesen tönkre tesznek minden! A nép sajnos buta, a fidesz pedig az orránál fogva vezeti a népet. A fidesz hatalomra kerülése óta csak sokkal rosszabb lett az országnak, mindenkori rekordokat dönt a hanyatlás. Ugyan ezt csinálják az állami cégeknél mindenhol. A hatalom a lényeg, nem pedig a hozzáértés!!!
-
6. mutyibt 2011. január 27. 14:10
Kirúgták őket az 1 kicsit nem kevés?Mi lesz az ellopott milliárdokkal?A DRV hogyan kártalanítja a meglopott fogyasztókat?
-
5. horváth éva 2011. január 27. 12:59
Sajnos ezeket a csalásokat is mi,vagyis a tisztességes fogyasztók fizettük meg a vidijban!!!Fölháboritó,hogy mig Kaposváron 500.-Ft alatti összeget fizetnek a fogysztók/szennyvizzel együtt/havonta,mi itt Barcson már évek óta több mint a dupláját!Érezni lehetett,hogy valami "nem tiszta"ezügyben,de sajnos mindez nekünk kisembereknek igen sokba került!Akik eddig a hasznot élvezték,igenis azokkal visszafizettetni,és visszajuttatni a károsultaknak!Szinte az egész országban nincs ilyen magas vizdij mint itt!Szégyen,amikor itt jelentős a munkanélküliség,és idős emberek többsége lakja ezt a kisvárost!Szégyen,ami itt történt,miért mindig a becsületes "kisember"issza meg a levét??!!A nyugdijas meggondolja,hogy hányszor fürödhet,és hány alkalommal használhatja az öblitő tartályt lakásásban,a méregdrága vizdij miatt!Egy nagyon dühös EMBER
-
4. KiRaKaT 2011. január 27. 07:57
AKKOR MOST A "MEGTALÁLT" 730 MILLIÓ ARÁNYÁBAN KEVESEBB LESZ A VÍZDÍJ IS?
És az új Toyota Land Cruiser 25 millióért az már erkölcsösnek számít az új szereposztásban?
Erre biztosíték Pécs polgármestere Páva Zsolt mint elnökségi tag, mert megszüntek a cégnél az álláshalmozók.
-
3. nyestegabesz 2011. január 26. 17:53
Hurráááá... de azért hadd kérdezzek párat:
1. Azokat rúgták ki akik tényleg felelősek voltak, vagy elővettek pár "nemszimpi" kisembert?
2. Ettől az örömhírtől mikor lesz olcsóbb a víz és csatornaszolgáltatás díja?
3. Mi lesz most a szegény barcsi focistákkal?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









