Minőségi balatoni borok a rossz idő ellenére is
Mik ezek?
XA boglári Fischl-házban zajlott, csütörtöki bírálaton a balatonkeresztúri Balla és Fiai Pincészet egyedüliként szerzett nagyaranyérmet: a feltörekvő pincészet 2009-es cabernet sauvignon-ja volt az, melynek pontszáma az összes többi mintát maga mögé utasította a borvidék 86 borának mezőnyében.
Az „elvárható” nevek jelentik viszont a további legeredményesebb pincészetek és szőlőbirtokok sorát: a Garamvári-, Koltai-, Bujdosó-, Konyári-, Légli-boroknak, és a BB-nek jutott arányaiban a legtöbb a legfényesebb érmekből. A díjakat a hagyományoknak megfelelően a Boglári Szüreten adják át.
Mészáros Lászlóné szervező, a balatonboglári borvidék hegyközségi tanácsának titkára elmondta: a szokottnál kevesebb nevezést (40 fehér, 28 vörös, 9 rozé, valamint néhány habzóbor és pezsgő) valószínűleg az magyarázza, hogy a gyengébbnek vélt évjárat miatt a gazdák és a borászok jobban meggondolták, hogy mely borokat mutatják be a bíráló bizottságoknak.
Kállay Miklós, a három bizottság csúcselnöke, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének vezetője viszont úgy foglalt állást: a boglári borvidék borászai már megfelelő szaktudással rendelkeznek, s az eredmény arról árulkodik, hogy a technológiai tudással képesek voltak kompenzálni a klimatikus viszonyok miatti hátrányokat. Kállay Miklós szerint a 25 aranyérem, a 39 ezüst és a 18 bronz minősítés üzenete az, hogy a borkedvelők nyugodtan válasszák a dél-balatoni borokat, mert ami a palackokba került, az biztos minőséget garantál.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









